Ideális bróker erre a célra

Több
1 éve 8 hónapja #306 Írta: SzekeresPéter
SzekeresPéter válaszolt a következő témában: Ideális bróker erre a célra
„Semmi gond! Nyugodtan csinálj amit szeretnél és ne hallgass senkire.”

Nem eleme a stratégiámnak, hogy ne hallgassak senkire, az viszont igen, hogy kritikusan szemléljem az emberek tanácsait, még akkor is, ha maga Warren Buffett az illető. Ugyanakkor meghallgatom, és befogadó vagyok mások tanácsaira, akkor is, ha egy ismeretlen adja, amennyiben az ésszerű.
Az, hogy megvizsgáltad a Dow Jones chartját, pl. hasznos dolog, és kösz, hogy megosztottad. Ilyesfajta számolásokat én is el akarok végezni. Nem vizsgáltad esetleg a S&P vagy a Bux chartot is? A számításod egyszeri összegre vonatkozik, vagy havi szinten folyósított egyforma összegekre? (Én így tervezek befektetni.) Nyilván vannak bukós időszakok is, de az általános gazdasági növekedés miatt a bikapiacok dominánsabbak, vagyis jobb esély van nyerni mint veszteni, és a nyereség (legalábbis fejlett piacok esetében) szinte csak idő kérdése (igaz, ez az idő lehet jó sok is).

„Valamint figyeld meg a grafikont, jelenleg a jellegzetes lufi képet mutatja, lehet hogy 25-30 év múlva ismét eléri a jelenlegi szintet, ám akkor is csak 0-n leszel egy hosszú DD után. Ilyenkor célszerű megvárni a lufi kipukkanását. 2-5 év. Ez nem számít, mert hosszútávú befektetést akarsz. Veszteni nem vesztesz és jóval kisebb kockázattal, jóval nagyobb profital zárhatsz.”

Csernok Miklós szerint nem érdemes spekulálni a lufival, hogy mikor pukkan ki, mert azt nem lehet tudni. Egyszerűen csak rakni kell be a pénzt árfolyamfigyelés nélkül, aztán ha kell, és nyereségben áll, kivenni.



Magam is gondoltam arra, hogy megpróbálhatnék okosabb lenni mint a többiek, de eszerint már akkor is okosabb az ember a többinél, ha egyáltalán nem próbálkozik ilyesmivel:

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
1 éve 8 hónapja #299 Írta: piktor
piktor válaszolt a következő témában: Ideális bróker erre a célra
Semmi gond! Nyugodtan csinálj amit szeretnél és ne hallgass senkire.
Ám ma megvizsgáltam a hosszútávú DOW chartot a XX- és XXI. századit.
Arra is lehet példa amit te mondasz és az ellenkezőjére.
Pl: 1980 és 2005 között átlagban év 14% hozam lett volna elérhető, úgy hogy az inflációt is figyelembe vesszük.
Ez elfogadhatónak tűnik. 25 évig azonban nem használod a pénzed. Cserébe, ha ekkor 25 évesen betettél volna 10 000$ akkor 50 évesen nyugdíjba mehettél volna.
Ám van olyan 35 éves szakasz is, ahol bizony jó esetben is csak 0-én lennél az is csak akkor ha az inflációt kihagyjuk. 1947-1982.

Valamint figyeld meg a grafikont, jelenleg a jellegzetes lufi képet mutatja, lehet hogy 25-30 év múlva ismét eléri a jelenlegi szintet, ám akkor is csak 0-n leszel egy hosszú DD után. Ilyenkor célszerű megvárni a lufi kipukkanását. 2-5 év. Ez nem számít, mert hosszútávú befektetést akarsz. Veszteni nem vesztesz és jóval kisebb kockázattal, jóval nagyobb profital zárhatsz.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
1 éve 8 hónapja #298 Írta: SzekeresPéter
SzekeresPéter válaszolt a következő témában: Ideális bróker erre a célra
Kedves Piktor!

Nem akarok részletesen reagálni az általad elmondottakra az indexkövető módszerrel kapcsolatban, mert nagyjából ugyanaz lenne a válaszom, mint korábban is: rövid távon igazad lenne, de mi itt egy hosszútávú befektetésről beszélünk, melynél másféle törvényszerűségek vannak érvényben. Ha érdekelnek, mik azok, olvass utána.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
1 éve 9 hónapja #293 Írta: piktor
piktor válaszolt a következő témában: Ideális bróker erre a célra
Egy kis scifi, ne vedd komolyan, de érdekes gondolatok:
A legutolsó mondat az előző hozzászólásomból egy érdekes dolgot vetít előre.
Azt, hogy a válságok idején zuhannak az indexek, ám az utolsó válság idején ez nem törvényszerű, valóban emelkedhet a csillagos égig, hiszen az eredmény ugyan az. (hogy ilyenre még nem volt példa, dehogy nem, csak kicsiben. Magyarországon pl. volt hiperinfláció).
Ahhoz hasonló, csak részben más:
Amikor a kőolaj már nagyon kevés lesz, mindenki azt gondolná, hogy szinte megfizethetetlenül drága is lesz, pedig nem. Ugyanis a fizetőeszköz értéke függ a kőolajtól, ezért minek kérnének belőle sokat, mikor az utolsó csepp olajjal az értékét veszti. Ha sokat kérnének érte, akkor egyre kevesebbet érne, és még mielőtt elkölthetnék vége lenne.
Tehát, ha van válság és lesz belőle felépülés, akkor van zuhanás, ha nem lesz, akkor emelkedés van az index piacon a válság ellenére. Ebből kifolyólag, vásárolni érdemes a legmélyebb válság legalján, ám teljesen mindegy, hogy vásárolsz vagy nem a másik esetben. (az eredő igy is úgyis 0)

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
1 éve 9 hónapja #292 Írta: piktor
piktor válaszolt a következő témában: Ideális bróker erre a célra
Üdvözletem!
Véletlenül sem akarok lebeszélni senkit, semmiről, és rábeszélni sem.
Csak szabad véleménycsere.
A diverzifikáció akkor működik, ha az esetek többségében van olyan ami nyereséges, és ez a nyereség nagyobb, mint a többi vesztesége.
Legegyszerűbb példa: Aki mezőgazdasággal foglalkozik, tudja, hogy egyik évben az egyik termény hoz profitot, másik évben a másik. Egyszer a növénytermesztés, másszor az állattenyésztés. Így el lehet éldegélni belőle. Ám néha előfordul, hogy egyik sem, ilyenkor bizony jól jön az állami támogatás, ha van. Ennek egyik következménye az is, hogy nem a nyereséges termék profitja a profit, hanem a nyereséges + veszteséges együttesen, ami azért mindig alacsonyabb, még akkor is amikor nyereségben vagyunk.

" Hol voltak a kezdetek kezdetén, és hol vannak most?"
Nos ez éppenséggel semmit nem számít, csak az számít, hogy hol van most és hol lesz később...
De ez is csak akkor számít, ha teszel bele pénzt.

" így jobban járunk az árfolyam emelkedésén, mintha nekünk adná"
Nos az árfolyam emelkedése akkor realizálódik, ha valaki vásárol. Tehát hiába nem fizet osztalékot egy vállalat annak érdekében hogy emelkedjen az árfolyam, ha nincs vevő. Az árfolyam tehát a vásárlástól nő minden esetben. Jó példa rá a fundamentális adat, arra sem változik az árfolyam, hanem csak arra, hogy mit gondolnak a piaci szereplők, vegyenek, vagy eladjanak. Sokszor ezért nem lehet kiszámítani egy hír után merre megy az árfolyam.
A lényeg az, hogy az árfolyam növekedéséhez a vásárlók pénze kell, és ezt nem lehet kikerülni. A vásárlók pénze pedig nem korlátlan, hiszen nem is lehet az. Amikor a korlátot eléri (ami egyéb okok miatt sohasem következik be) mindenképp megáll a növekedés. Tehát az inkább előfordul, hogy jóval a korlát előtt hatalmasat zuhan.
Még egy fontos dolog: A pénz egy különleges dolog. A valódi funkciója az erőforrások elosztása. Ebből kifolyólag, ha többet hozunk létre, mint amennyi ehhez szükséges, akkor veszít az értékéből. Tehát a index árra lehet akár 100-szorosa is a mainak, ha az egység még 100-ad részét sem éri a mainak, az veszteség is lehet.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
1 éve 9 hónapja #291 Írta: SzekeresPéter
SzekeresPéter válaszolt a következő témában: Ideális bróker erre a célra
„No igen, de ki bírja ki azt a lelki terhet, hogy a vagyona időlegesen akár, de lehet végleg is, nullához konvergál néha. Buffet-nek még aprópénz sem az ami nekünk vagyon, ha ő többszörösét veszíti el egy szúnyogcsípés sem neki.”

A nagykutyák diverzifikált portfóliót ajánlanak. Azt mondják: tedd be a tőkéd 70-80%-át biztonságos, alacsony hozamú befektetésbe. Tegyél be 10-20%-ot közepes kockázatú és hozamúba, és tegyél be 10-et agresszív, magas kockázatú és hozamú befektetésbe. Az arányszámokat persze mindenki variálhatja kockázattűrő képessége szerint. Ha egyik befektetésed miatt jobban aggódsz mint a többiért, akkor túl sok lóvét raktál bele. Ekkor rendezd át a portfóliót. Ne légy mohó, úgy csináld, hogy nyugodtan alhass. Százalékosan dolgozva már tökmindegy ki milyen gazdag: Vagy talán Warren Buffettnek kevésbé fáj a tőkéje 10%- ának elvesztése, mint neked, vagy nekem?

„A piacok pedig nem nőnek az égig.”

Éppenséggel az a helyzet, hogy nőnek. Csak éppen szép lassan, le-fel ugrálva. Nézd csak meg a Buxot, vagy az S&P 500-at. Hol voltak a kezdetek kezdetén, és hol vannak most?

„Valamikor valaki megfizeti a számlát. A vállalatok a részvényeseknek osztalékot fizetnek a nyereségből, de semmilyen származtatott értékpapír után nem fizetnek, annak a nyereségét a belépők adják, tehát mindenképp veszít majd valaki.”

Én úgy tudom, az osztalék átváltható árfolyam nyereségbe. Amikor egy cég osztalékot fizet, az árfolyama csökken. Peter Lynch szerint még jobb is, ha egy vállalat nem fizet osztalékot, mert akkor megtartja a pénzt magának, fejlődik belőle, és így jobban járunk az árfolyam emelkedésén, mintha nekünk adná. Szerintem a származtatott papírokban is megjelenik az osztalék árfolyam emelkedés formájában. Ha jól értelek, amiről te beszélsz, az inkább a rövid távú spekulációs kereskedés esete, ahol a résztvevők egymástól veszik el a pénzt. Itt viszont a vállalatok termeléséből kapjuk a profitot, melyből mindnyájan részesülhetünk, nem szükségszerű, hogy legyenek vesztesek is.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

 

Fórum bejegyzések

    • Forex Robotok tesztelési weboldala! Magy...
    • Jó estét mindenkinek ! Ezt érdemes használni, jól működik az automata tőzsdei kereskedés más néven forex robot. Ez egy teszt és vélemény oldal. Láthatjuk az éles számla...