Elemek megjelenítése címkék szerint: trendvonal törés

csütörtök, 07 május 2015 07:28

DAX M1 counter trend törés

Sokat kereskedem a DAX indexel, mert szépen és sokat mozog, valamint olcsón is kereskedhető. Képes rövid idő alatt akár 80-100 pontot is menni. Trendszerű mozgás esetén a trend irányában dinamikus kitöréseket csinál. 

trendvonal törésTegnapi nap is adódott egy ilyen helyzet. H1 idősíkú trendje eső, de a délelőtt folyamám már egy korrekciót kezdett volna. Nem volt benne túl sok erő, délután elég gyorsan vissza is adta, amit délelőtt felszedett. Ebben a lefelé körben sikerült egy jó hullámot elcsípni a következő módon:

Igyekszem a folytatódásokra spekulálni, ezért szint törések, vagy counter trend törések környékén szállok be. Eső mozgás esetén, ahol egyre alacsonyabb csúcsok követik egymást, egy trendvonalat húzok az aljakra, és ennek törését várom. Trendszerűség esetén az újra meginduló mozgás határozott, és dinamikus. Rövid idő alatt nagy távolságokat képes megtenni. Aki árfolyam elmozdulásra spekulál, annak ezekben a szakaszokban érdemes benne lennie.

A korábbi aljhoz való megérkezéskor még nem tudtam eldönteni, hogy sikeres lesz-e az áttörés, vagy sem, ezért itt megfeleztem a pozíciót. A következő megállója az előző napi minimum értéknél volt, de ezen is át tudott menni. A végső kiszállási pontot pedig indikátorok segítségével határoztam meg.

Kategória: Online tőzsde
péntek, 27 március 2015 20:54

EUR USD kereskedés

Devizapárokon szeretnék majd hosszabb távú kereskedéseket végezni. A fő devizapárok alkalmasak is lennének erre, már csak a hogyant kell kitalálnom.

Most még nem vagyok elég türelmes a hosszabb távú pozíciókhoz. Egyszerűen más a személyiségem, és úgy érzem nem illik hozzám ez a fajta kereskedési stílus. Napon belüli kereskedéskor, ha már sikerült eltüntetnem a kockázatot, és a mozgás is elég dinamikus, akkor akár 2-3 órát is pozícióban tudok tölteni 5 perces idősíkon. Azért nem ez a jellemző, de az első 2-3 év átlagos 4 perces pozíció tartásaihoz képest ez mégis jelentős fejlődés. Ezt szeretném még tovább fokozni napon túli, akár több napos, vagy hetes pozíciókig.

Első lépésként a kereskedési módszert és szabályrendszert kell felállítanom hozzá. Alkalmazhatnám a nekem már jól bevált mozgóátlagokat, de egy jóval egyszerűbbet szeretnék. Maradok csak a japán gyertyáknál, és a jelentős árszinteknél. Csúcsok-völgyek által kialakított megegyezési szintek, támaszok, ellenállások, esetleg 1-1 trendvonal. Ennyit az elméletről, most jöjjön egy kis gyakorlat.

Csütörtöki nap EUR/USD páron alakult ki egy szint áttörés. A megelőző csúcsok fölé lendült az árfolyam, de nem tudott fölötte maradni. Az áttört ellenállás nem vált támasszá.

eur usd kereskedés

15 perces felbontáson egy oldalazás alakult ki, miután az ár visszaesett a korábban áttört szint alá. Az oldalazás végén sikerült egy short pozíciót nyitnom. A kezdeti stopot a szint fölött, kb. 25 pip távolságban helyeztem el. Elsődleges célár, a korábbi sáv alján, kb. 75 pip távolságban volt.

eur usd kereskedés

Sosem sikerül ideális helyen kilépnem, még kis idősíkon is van egy 8-10 pipes "szerencse faktor" az ideális, és a tényleges kilépési helyek közt. Elsődleges célár közelében lezártam a pozíció felét, és a másik résznek hagytam meg az esélyt, hogy tovább menjen.

eur usd kereskedés

Még este letörte a támaszt, tovább esett, és az éjszaka folyamán egy újabb oldalazó sávot alakított ki. Ekkor lejjebb húztam a stopot a letört sáv alsó szintje fölé. További esést vártam, ha fölfelé indult volna el, akkor kézzel zárom. Reggel 8 óra után el is indult a mozgás, és újabb mélypontot ütött az árfolyam.

eur usd kereskedés

A dinamikus mozgás gyorsan elérte a következő árszintet, amit támasznak gondoltam. Ugyanide esett egy emelkedő trendvonal is, ami szintén sokan vélhettek támasznak. Ezért ismét lezártam a még futó pozíció felét, és a kezdeti méret 1/4-ét szerettem volna még tovább futtatni. Egy kisebb visszahúzódást követően próbált ugyan még egyszer megindulni, de ebben a mozgásban már nem volt elég erő. A korábbi aljig sem tudott visszajönni az ár, egy magasabb támaszt kezdett építeni, így az utolsó rész lezárása mellett döntöttem.

eur usd kereskedés

A kezdeti egységnyi kockázathoz képest 4,59 egység nyereséget sikerült elérni. Lehet rajta vitatkozni, hogy hasznos-e a részzárás, vagy sem. Hiszen így elég korán elvágom magam a lehetséges profit egy részétől. Viszont senki sem tudja előre megmondani, hogyan fog egy mozgás folytatódni. Dönteni mindig abban az adott szent gyertyában kell, amikor az éppen rajzolódik. Utólag már bárki okos tud lenni, de ezektől az okos emberektől a legritkább esetekben látni múltbéli tranzakciókat, vagy más eredményeket.

Számomra az elsődleges cél a pozíció felvétele után, hogy a kockázatot mielőbb eltüntessem a kereskedésből valamilyen módon. Jöjjön létre egy olyan állapot, amiben már nem veszíthetek, de fennáll a "korlátlan nyereség" lehetősége. Ezt megtehetem stop módosítással, vagy a profit egy részének zárásával. Ha eltünt a kezdeti kockázat, akkor a kereskedő szinte megkönnyebbül. Már nem veszíthet pénzt! A lebegő nyereség visszaengedése sohasem veszteség, csak a játék része! Ebben a felszabadultabb állapotban pedig higgadtabban, megfontoltabban tud döntéseket hozni. Jobban el meri engedni a jó irányban futó tranzakciót, elég időt tud hagyni a mozgásoknak, hogy azok kiteljesedhessenek. Így hosszabb idő alatt, nagyobb utat is fog tudni az ár megtenni, és végső soron nagyobb profitot is fog tudni elérni a tranzakcióival.

Szóval tetszene a swing kereskedés, de még türelmesebbnek kell válnom hozzá.

Kategória: Online tőzsde
 

Hozzászólások

Idézet

"A pénzteremtéshez pénz kell, de nem feltétlenül a sajátod."

Robert Toru Kiyosaki

Reklám