szombat, 31 március 2018 06:31

Az ESMA új szabályai

Komoly változásokat hoz a forex kereskedők életében az ESMA új szabályozása. Ezekkel a feltételekkel, az átlagos magyar kisbefektetők szinte teljesen kiszorulnak majd a CFD piacról.

ESMAMárcius végén tette közzé az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) azt a sajtóközleményt, ami szabályozni hivatott a bináris opció és a CFD termékek értékesítését a kisbefektetők részére, az Európai Unió területén. A célja az, hogy megvédjék a kisbefektetői kört, a túlzott mértékű veszteségektől. Az ESMA előzetesen egy felmérést készített arról, hogy mekkora arányban, és milyen mértékben veszítenek az ügyfelek.

Eddig is tudtuk, hogy a piacon a profi kisebbség nyeri el az amatőr többség pénzét. Ez most számszerűsítve is lett. A szolgáltatók által közölt adatok alapján az ügyfeleik 74-89%-a veszít, átlagosan 1600 - 29000 euró közötti összeget. A bináris opciónál még ennél is rosszabb a helyzet, ott az ügyfelek 90% körüli arányban veszítenek.

Ennek hatására születtek meg az alábbi szigorító intézkedések:

  • A bináris opció forgalmazásának, terjesztésének, vagy eladásának tiltása kisbefektetők részére.
    Ez várható volt, mert rengeteg volt az ügyfélpanasz. Ezért számomra nem is meglepő, hogy a bináris opcióval foglalkozó személyek forex, tőzsde vagy opciós szakértők lettek hirtelen. Amiről korábban azt mondták, hogy "nem lehet megtanulni", azt most ők tanítják.

  • A tőkeáttétel korlátozása a különbözeti ügyleteken (CFD).
    A maximalizált tőkeáttételi arány jelentős devizapárok esetén 30:1, nem jelentős devizapárok, arany, jelentős indexek esetén 20:1, árutermékek, és nem jelentős részvényindexnél 10:1, egyedi részvényeknél 5:1, kriptodevizáknál pedig csak 2:1.

    Nos, ez a korábbi 500:1, vagy akár 2000:1 tőkeáttételekhez képest jelentős változás. Pedig eddig sem a tőkeáttétellel volt a baj, hanem a képzetlen és felkészületlen ügyféllel. Aki eddig sem tudott kereskedni, az ezután sem fog tudni. Aki eddig is pénzt veszített, az ezután is pénzt fog veszíteni, csak kicsit lassabban.

    Ez a legnagyobb érvágás, emiatt siránkozik a legtöbb kisbefektető. Mert ezután jóval nagyobb tőkét kellene majd a brókernél tartani, hogy a szokásos méretű pozíciót tudja nyitni. Pénz viszont legtöbbször nincs, az én tapasztalatom az, hogy egy átlagos magyar spekuláns csak 200-1000$ közötti számlával rendelkezik. Ilyen alacsony tőkeáttétellel, ilyen kis számlaméreteken, szinte ellehetetlenül majd a kereskedés.

  • Automatikus biztosítékzárás számlánként.
    Egységesen 50% lesz a Stop OUT szint, ahol kötelezően zárni kell a szolgáltatónak a veszteséges pozíciókat. 

  • Negatív egyenleg elleni védelem számlánként.
    Nem fordulhat többé elő olyan helyzet, mint a CHF árfolyamgát eltörlésekor, amikor egyes ügyfelek nem csak a számlájukon lévő pénzt veszítették el, hanem még negatívvá is vált az egyenlegük, ezért a  brókercégek pótbefizetést követeltek. Ezután a bróker felelősége gondoskodni arról, hogy időben megtörténjenek a pozíció zárások, és hogy az ügyfél legfeljebb csak a számláján lévő összeget veszíthesse el.

  • Ösztönzők alkalmazásának megakadályozása
    Magyarul, nincs több bónusz, a bónuszhuszárok kora végleg lejár. Aki eddig lusta volt megtanulni kereskedni, mert a bónusz arbitrázzsal mindenképp keresett pénzt (legfeljebb a brókere nem fizette ki), az most nézhet más csalási lehetőség után.

  • Standardizált figyelmeztetések
    Egységes kockázati és veszteségi figyelmeztetések használata.

A szabályok, a hivatalos fordítások elkészülte után, a bináris opciók esetében 1 hónapon belül, a CFD változások esetében 2 hónapon belül lépnek életbe. Viszont az ESMA csak intervenciós intézkedéseket vezethet be. A mostani intézkedések csak 3 hónapra szólnak. Viszont ezek újra és újra meghosszabbíthatók további 3 hónapra akár többször is. Nincs túl sok idő, ezért érdemes mielőbb átgondolni, hogy akkor hogyan tovább. 

Ha kereskedő vagy, azt gondold át, hogy téged mennyiben érintenek ezek a változások!

  • Tudsz-e, akarsz-e több pénzt helyezni a brókerhez, vagy elégséges lesz-e az a tőke, ami jelenleg is ott van?
  • Tudod-e tovább működtetni a jelenlegi kereskedési rendszeredet a margin igény változása miatt?
  • Van-e hosszú távra nyitott pozíciód, aminek a változások után jelentősen megnő majd a fedezet igénye?
  • Hogyan változhat az eredményességed, ha csak kisebb méretű pozíciók nyitására lesz lehetőséged?
  • Vállalod-e a magasabb brókerkockázatot a nagyobb tőkével arra az esetre, ha a cégeddel történne valami?

Középtávon viszont arra számítok, hogy:

  • Megcsappanhat az ügyfélkör, ami negatívan hat majd az összes érintett EU-s brókercégre. Egyes cégek esetleg bezárhatnak, vagy áthelyezik a székhelyüket az EU-n kívülre.
  • Az ügyfelek egy része EU-n kívüli céghez fog vándorolni. Olyan országokba, ahol azért még biztonságosnak mondható a tőke elhelyezése, de megmarad a magasabb tőkeáttétel.
  • A kereskedők egy része végleg felhagy ezzel a tevékenységgel. Ez egyébként is bekövetkezik pár év után, ha az illető nem válik nyereségessé, de most felgyorsulhat a folyamat.
  • Az oktatásokkal foglakozó cégek és személyek száma is csökkenni fog. Sok lesz az eszkimó és kevés lesz a fóka.

Én kivárok, mert most még nem tudom felmérni a pontos hatásokat és következményeket. Engem nem érint különösebben a dolog. Megvan a kellő tőkém hozzá, hogy akár 3-5 pozíciót is nyithassak egy-egy pozíció építés során. Nem függ a megélhetésem sem a kereskedéstől sem az oktatástól. Szóval nyugodtan kivárok, teszem tovább a dolgom, csinálom az oldalt ahogy az időm engedi. Foglalkozom a klubtagokkal, és továbbra is tartok majd nyílt előadásokat, amire szívesen várok minden érdeklődőt!

További sok sikert, és kitartást kívánok mindenkinek!

Kategória: Cikk
szombat, 31 március 2018 05:31

Az ActivTrades elköltözött

Az angliai Activtrades brókercég az IBM felhő szervereire költözött.

ibm cloudEddig is kedveltem az ActivTrades nevű céget. Az ActivTrades több mint 50 féle devizapár, indexek, fémek, olaj és kriptodevizák kereskedési lehetőségét kínálja. Régi, jó nevű, megbízható brókercég, aki most tovább emelte a szolgáltatásainak a színvonalát. Korábban már írtam is róluk egy cikket, amikor brókercéget kerestem.

Az ActivTrades egy 3 éves megállapodást kötött az IBM-el, ami arról szól, hogy a cég a Metatrader4 és 5 szervereit az IBM Cloud rendszerére költözteti. A magas szintű technológia és az egyéb bizonsági megoldások garantálják, hogy az ügyfelek gyorsabban és zavartalanul kereskedjenek, férjenek hozzá árfolyamadatokhoz, kérdezzék le számlaegyenlegüket, vagy intézhessenek utalásokat.

 

Kategória: Bróker, brókercég
csütörtök, 19 november 2015 08:15

Robinhood a tőzsdén

Robinhood betört a tőzsdére, és INGYEN kínál részvényvásárlási lehetőséget. Nem, ez nem a középkori hős jótékony akciója, hanem egy új brókercég mobil applikációja. Elsőre kicsit hihetetlennek hangzik.

robinhood

Miért jó ez a cégnek? Miből lesz akkor bevétele? Jogosan tesszük fel a kérdéseket. Valaki, valahol, mindig megfizeti az árat, mert nincs ingyen ebéd! Valami más módon kell akkor bevételhez jutnia. Ha elég nagy ügyfélköre lesz, eladhatja a likviditást a piacon, vagy szimplán csak rosszul teljesíti a megbízásokat, mindig lecsípve egy picit az árakból. Csak nehogy azt csinálja majd, mint a régi hős. Elvesz mindent a gazdagoktól, és egy kicsit visszaad belőle a szegényeknek. :)

Kategória: Cikk
csütörtök, 29 január 2015 07:32

ECN vs. Market Maker

Régóta dúl a vita, milyen végrehajtási modellel dolgozó bróker az előnyösebb. Vizsgáljuk most meg ezt a kérdést a 2015-ös CHF árfolyamgát eltörlés fényében.

ecn vs. market makerMarket maker vagy ECN? Sokakban felmerült már ez a kérdés. Aki esetleg még nem sejti miről is lesz szó, annak következzen egy kis technikai leírás, hogyan működnek a brókerek. A bróker nem más, mint egy közvetítő az ügyfél és a piac többi szereplője között. Összegyűjti az ügyfelek megbízásait, és kisebb nagyobb csomagokban továbbítja azokat a bankok, likviditás szolgáltatók, stb. felé. Vagy nem, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kategória: Cikk
péntek, 16 január 2015 13:12

Brókercsődök várhatók

A tegnapi CHF ármozgásnak komoly következményei lesznek. A visszajelzések alapján rengeteg ügyfél pénze nem egyszerűen csak elveszett, hanem a számlájuk egyenlege durván negatív tartományba is került. Ergo, még ők tartoznak pénzzel a bróker felé.

brókercsőd

Hogyan történhetett ez meg? Olyan volt ez, mint diszkótűzben a szűk vészkijárat. Egyszerűen nem volt annyi ajánlat a piacon, ami fedezhette volna a sok menekülő pozícióját. Jelentős hírek bejelentése idején a likviditás szolgáltatók, és a brókerek is óvatosabbak. Visszavonják megbízásaik egy részét, ezzel tovább apasztva a kínálatot, és emelik a tranzakciós díjaikat. Egy jelentős hír hatása szinte mindig kiszámíthatatlan. Jó hírre reagálhat rosszul, és rossz hírre is reagálhat jól a piac.

Kategória: Bróker, brókercég
vasárnap, 14 szeptember 2014 07:45

Elítélt brókerből politikus

Szakirányú pénzügyi végzettséggel profi kereskedő leszel? Megtanulhatsz számtalan közgazdasági ismeretet, de ettől még nem fogsz tudni kereskedni. 

Jerome KervielAkár egy jó állást is kaphatsz egy bankban, szép fizetéssel. Lehet egy sikeres karriered, majd veszíthetsz milliárdokat a bank pénzéből. Ezért még letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetnek, de ne izgulj! Politikus még ezek után is bármikor lehet belőled.

Egy volt brókert, Jéröme Kervielt a francia kommunisták díszvendégként látták vendégül a nagyszabású ünnepségükön, adta hírül a 444.hu.

Kategória: Bróker, brókercég
 

Hozzászólások

  • Tisztelt Danko Zoltan. Hova forduljak panaszommal a BCFX broker szamlam volt ,de a Brexitre valo hivatkozassal be kelett a szamalt…
    Best Choice bróker felfüggesztés
  • Szia Zoltán! Tudtommal létezik olyan program ami közösít különböző számlákat. Történetesen, ha van 2 számlám, az egyiken van 100 a…
    Metatrader4 tippek-trükkök
  • Köszönöm minden kezdő nevében. Én, sajnos még október végéig dolgozom. Utána jön számomra a "Kánaán". Nyugdíj képében.
    Duna-parti trader parti
  • Kedves Cím! Án pozício meretezöt keresek MT5 höz. Tudzs esetleg ötletet adni , honnan tudok beszerezni? Neketek van esetleg ilyen…
    Pozíció méret számoló Dávidtól
  • Kedves Zoli! Azt nem tudod véletlenül, hogy az ActivTradesnek megszűnt a magyar nyelvű ügyfélszolgálata, illetve a magyar nyelvű weboldala, vagy…
    Az ActivTrades elköltözött

Idézet

"Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni."

Napoleon Hill

Reklám