szombat, 29 augusztus 2015 22:26

Tanulj attól, aki csinálja

Írta:
Értékelés:
(4 szavazat)

Tanulj attól, aki csinálja! Ez minden szakmára vagy tevékenységre igaz. Én is mindig olyanoktól akarok tanulni, akik kiemelkedőek abban, amit végeznek. Ezek az emberek legtöbbször nem fogják titkolni a tudásuk, vagy takargatni az eredményeiket.

dzoli vilagbajnoksag

Szívesen megosztják a tapasztalataikat másokkal, mert ők ettől nem kerülnek hátrányba, nem lesznek kevesebbek. Jól tudják, ahhoz hogy arra a szintre juss ahol most ők vannak, neked is bele kell tenni ugyanazt a munkát és időt, mint amit ők eddig beleraktak. 

Ezen a héten rendeztek Gödöllőn egy világbajnokságot. Alig kapott nyilvánosságot, ezért pár sorban megemlíteném a remekül szereplő magyar versenyzőket. Íjászok, akik készek voltak összemérni a tudásukat a világ legjobbjaival. Hétköznapi emberek, polgári foglalkozással, komoly szponzorok nélkül, mégis az élmezőnyben tudtak végezni. Egyesek szerint az ősi magyar vér teszi. :) Szerintem pedig a rengeteg gyakorlás, a sport iránt érzett elkötelezettség és az a szenvedély, amivel az egészet művelik. Valamint a megfelelő mentális kondíció, aminek köszönhetően stressz helyzetben is képesek megőrizni a koncentrációjukat, és folyamatosan hozni a pontokat.

A trading room is tárt ajtókkal várja azokat a kereskedőket, akik a kölcsönös tanulás érdekében készek a tapasztalataikat megosztani másokkal, és hajlandóak mások fejlődését elősegíteni. Én abban hiszek, hogy előbb-utóbb mindenkinek saját és egyéni kereskedési módszere, stílusa lesz. Ezt önmagának fogja összerakni, az egyéniségéhez fogja alakítani a saját kereskedési szabályait, ahogy azt a legjobbnak érzi. Viszont a rendszerének az építőkockáit nem feltétlenül kell saját magának kitalálnia. Bárkitől tanulhatsz, vagy elleshetsz olyan ötleteket, módszereket, amiket beépíthetsz a saját rendszeredbe.

Én kiktől tanultam és miket? Az évek során sokan voltak rám hatással, és időnként okoztak nekem egy-egy "aha" pillanatot. Ismerem már szinte az összes hazai oktatás anyagát. A klubban eddig $ándor a rövidtávú momentum kereskedésről beszélt, Atti72 pedig a renko chartok rejtelmeiről. Chucky egy picit a chart szimmetriáról és a Pitchfork villákról és jelenleg Yota tágítja a fejem az Elliott hullámokkal. Randomzoli pedig számomra egy megfejthetetlen szisztémát alkalmaz, talán valóban véletlenszerű az egész, még nem jöttem rá. :) Cserébe én is igyekszem minél több "okosságot" átadni a trading room hallgatóságának. Mind-mind egy apró kis építőelem, amiből végül összeáll a nagy kirakós. Mindegyiküknek saját rendszere van és KERESKEDNEK is vele, nem csak beszélnek róla, mint egyesek. Rendszeresen megmutatják a kötéseiket, és ha kérdezel tőlük szívesen válaszolnak. Elmondják miért ott, akkor és arra léptek be, vagy miért léptek ki a piacról. Ilyen emberektől lehet tanulni.

Mint például az edzőmtől Tóth Gézától, aki második legjobb magyar versenyzőként a hetedik legjobb eredményt érte el a saját kategóriájában. Vagy Dobos Istvántól, aki szintén a saját korcsoportjában, legjobb magyarként, a tízedik helyen végzett ezen a világbajnokságon. Ők pedig olyan tehetségeknek adják tovább tudásukat, mint Szűcs Bence, aki remek eredményével az ötödik helyet szerezte meg, vagy a Vartnal Botond, aki korábban új körrekorddal nyerte meg a diákolimpiát. Ők mind a mi kis egyesületünk tagjai, és most nagyon büszkék vagyunk rájuk. Gratulálok!

Megjelent: 1694 alkalommal Utoljára frissítve: hétfő, 01 január 2018 20:48
Dankó Zoltán

2008-óta foglalkozom tőzsde és forex kereskedéssel. Tapasztalataim megosztásával igyekszem segíteni mások fejlődésést. Ha kérdésed van, vagy segítségre van szükséged, írj egy üzenetet és 1 óra INGYENES konzultációt biztosítok a számodra. Ha szeretnél más kereskedőkkel is megismerkedni, legyél klubtag!

Új hozzászólás

 

Hozzászólások

  • A profi számlakezelő
    Kedves György! Egy rég bezárt brókertől, és a megszűnt számlakezelő cégektől semmi esély visszaszerezni a pénzt. Sajnálom!
  • A profi számlakezelő
    Tisztelt Dankó Zoltán A fentiekben leirt 3tgfx broker történet egyik elszenvedő károsultjaként ,kérem amit 2016 B R E X I…
  • Best Choice bróker felfüggesztés
    Semmivel nem tudlak biztatni! Az a pénz elveszett, vagyis ellopták. :( Nyomozást folytat a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés…
  • Best Choice bróker felfüggesztés
    Tisztelt Danko Zoltan. Hova forduljak panaszommal a BCFX broker szamlam volt ,de a Brexitre valo hivatkozassal be kelett a szamalt…
  • Metatrader4 tippek-trükkök
    Szia Zoltán! Tudtommal létezik olyan program ami közösít különböző számlákat. Történetesen, ha van 2 számlám, az egyiken van 100 a…

Idézet

"A profi az, aki akkor is meg tudja csinálni, amit kell, ha nincs hozzá kedve. Az amatőr az, aki akkor sem tudja megcsinálni, amit kell, amikor kedve van hozzá."

James Evershed Agate

Reklám