Tisztelt E. Péter és M. Zalán Urak!

Ezúton is szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a jövőben semmilyen együttműködést nem kívánok folytatni sem önökkel, sem az irányításuk alá tartozó cégekkel!

Értem ezalatt a Blackwell Global Investment brókercéget, a magyarországi függő ügynökeként bejegyzett St Marc KFT-t, valamint a különböző fantázianevek alatt futó kezelt számla szolgáltatásokat.

Köszönöm a megtisztelő megkeresésüket, miszerint partneri együttműködést kívántak volna folytatni velem, de mivel több mint fél év alatt sem sikerült semilyen konkrét megállapodásra jutnunk, ezért én ezennel elzárkózom bármilyen további együttműködéstől!

A történtek fényében, azt hiszem joggal feltételezem, hogy Önöknek soha nem is állt szándékában, semmilyen korrekt üzleti megállapodást kötni velem. Mindössze megpróbálták kihasználni a jóhiszeműségemet, miközben a felvázolt ígéreteikből semmi nem lett! Hibáztam, amikor puszta jószándékból támogattam az Önök üzleti terveit! Hírleveleket küldtem ki, webináriumot szerveztem, valamint felajánlottam bizonyos kapcsolataimat, amit ma már nem tennék meg újból!

Szolgáljon az én példám tanulságul mindazoknak, akik Önökkel terveznek bármilyen közös együttműködést a jövőben!

Nyílt levél, mivel nem csak a két címzettnek, hanem az egész kereskedő közösségnek is szól. Azért, hogy értsétek, mi miért történik, és kit, mi motivál ebben a történetben.

Péter és Zalán pusztán ingyenes marketing vadászterületként tekintettek azokra a csoportokra, amiknek eddig a tagjai lehettek. Most, hogy ezekből a csoportokból kitiltásra kerültek, hirtelen megváltozott a véleményük ezekről a közösségekről! Miért kell a megmaradt olvasóikat arra biztatni, hogy ők is lépjenek ki, vagy arra, hogy inkább őket reklámozzák? A csoportok tagjai felnőtt, értelmes emberek, önálló gondolatokkal. Szerintem maguk is el tudják dönteni, hogy melyik csoportnak akarnak a tagjai lenni, és miért!

Kérem, hogy fejezzék be az uszítást, és a sárdobálást! Nem fogom tétlenül nézni, hogy akár a személyemet, akár az általam vezetett közösségek tagjait becsméreljék! Egyébként sem vall intelligens üzletemberekre az ilyenfajta viselkedés! Viseljék méltósággal az események alakulását, hogy követőik, és támogatóik tábora jelenleg rohamosan fogy. Azzal viszont nem tudnak újakat szerezni, ma másokról kezdenek el valótlanságokat terjeszteni! Javaslom, hogy lovak, hajók, motivációs idézetek és valótlan állítások posztolása helyett inkább próbáljanak meg valami figyelemfelkeltőbbel előállni!

Valamint nyomatékosan felszólítom a Facebook csoportjuk gazdáját, hogy a 2020. 06.13. 10:05 perckor létrehozott leírást változtassa meg, mivel az a Forex Klub facebook csoport leírásának a pontos MÁSOLATA!

Leírás

Nem értem, hogy miért nem sikerült önerőből összehozni egy saját leírást? Ennyire fantáziátlan a teljes gárda, ilyen lusta, vagy esetleg teljesen gátlástalan, hogy még egy lopástól sem riad vissza? Ez egy elég szánalmas, pitiáner akció, ami egyébként még szerzői jogot is sért. Ha nem lennének ezzel tisztában, ajánlom szíves figyelmükbe egyik korábbi, erről a témáról szóló előadásomat! Aztán nehogy eszükbe jusson ezt is lemásolni!

A rombolás senkit nem visz előbbre! Javaslom, hogy próbáljanak meg helyette inkább építkezni! További sok sikert kívánok Önöknek, remélem a jövőben nem fogják keresztezni az útjaink egymást! Barátom szavaival búcsúznék: “Ha nem terjesztesz rólam hazugságot, én sem mondom el rólad az igazságot!” – Kovács J. Tamás