A kisbefektetők jelentős része, rövid időn belül elveszíti a tőkéjét a piacon. Ez tény! A többségük egyszerűen nem érti a piacot, és eleve hibásan gondolkodik róla.
Szóval ha nem akarsz közéjük tartozni, akkor csak nyisd ki a szemed, és azt kereskedd amit valóban látsz, ne pedig azt, amit látni szeretnél! Miből ered a vesztesek hibás gondolkodásmódja? Elsősorban abból, hogy ők úgy hiszik, okosabbak a többieknél, és előbb kitalálják, hogy merre fog majd menni a piac. Nem a szemmel is jól látható mozgásirányt követik, hanem azt próbálják meg kitalálni, hogy ez a mozgás hol fog majd megfordulni. Abban bíznak, hogy ők fognak legelőször, a legjobb helyen beszállni az ellenkező irányba, ha már a korábbi mozgásról lemaradtak. Ők szinte mindig a fordulást várják a folytatódás helyett.
Másodsorban abból, hogy nem képesek belátni, ha nincs igazuk. Foggal-körömmel ragaszkodnak a pozíciójukhoz, szinte összenőnek vele, ahelyett, hogy kisebb veszteséggel elengednék. Legtöbben még le is átlagolják a kezdeti pozíciót egy-egy újabb tétellel, javítva ezzel a teljes bekerülési árat. Az egójuk nem engedi meg nekik a tévedés lehetőségét.
Megfelelő útmutatás nélkül, évek telhetnek el a tanulási fázisban, amíg ezekre a hibáikra ráébrednek a kezdő kereskedők. De nézzük meg milyen sokan is alkotják ezt a birkanyájat, amit a brókerek, és a nagy spekulánsok rendszeresen megnyírnak.
Számos brókercég, és közösségi kereskedési felület publikál már adatokat a pozicionáltságokról. Ezekből kiolvasható, hogy az ügyfélállomány mekkora része gondolkodik long, vagy short irányban. Ilyen például az Oanda, vagy a Myfxbook statisztikája.
Itt egy jó példa, mennyire rosszul látja a többség a piaci folyamatokat. A GBP/USD páron magasabb, és alacsonyabb idősíkokon is egyaránt long trend uralkodik. Tegnap produkált egy gyönyörű kitörést, amit a mai nap is folytatni tudott, megtámogatva a Manufacturing PMI hírrel.

Mindezek ellenére a spekulánsok több mint 70%-a short pozíciókban ül. Minden bizonnyal kimaradhattak a dinamikus emelkedésből, és most azt várják, hogy valamennyire essen végre vissza az ár. Ahelyett, hogy a teljesen egyértelmű emelkedés folytatódását várnák. Hihetetlen!
Előbb-utóbb egyeseknek biztos igaza is lesz, ha bírják tőkével és idegekkel. De a piaci mozgásdinamika folyamatosan ellenük dolgozik. Trendben épülnek az egyre jobb helyekre kerülő támaszok, ahonnan ismét lendületet tud venni a mozgás. A kialakuló korrekciók pedig erőtlenek ahhoz, hogy jelentősebb ellenirányú mozgásrendszer épülhessen fel.
Higgy a szemednek! Fogadd el a trendet egy olyan létező folyamatnak, ami fennáll mindaddig, míg ennek ellenkezőjéről nem küld a piac egyértelmű jelzéseket. Emelkedés van, ha az aljak monoton emelkednek, és esés, ha monoton csökkennek. Hidd el, nem kell ahhoz a csúcsokon beszállnod, hogy sok pénzt kereshess a tőzsdén!
Nézd meg a trendek felépüléséről szóló előadást, amit Kovács J. Tamás tartott a klubtagoknak! Jó szórakozást!
Kedves Zoltán!
Nem tudom szavakkal kifejezni mennyire hálás vagyok Önnek! Ez a mondat : “Az árat kövesd ne a nyájat” örökre az agyamba vésődött. Kb. két éve kezdtem el a forex piacon kereskedni minden tudás nélkül és egyből éles számlával, gondolván mit nekem tőzsde vagy forex! Ez a legkönnyebb és legegyszerűbb dolog a világon! Idővel rájöttem, hogy ez nem így van viszont akkorra már sikerült is lenullázni a számlámat. Gondoltam biztos csak nem volt szerencsém. Másodszorra is számla nullázás lett a vége. Aztán elkezdtem olvasni és tanulni a forexről és a kereskedésről. Az Ön blogjait is rendszeresen olvasom és rendkívül hasznosnak találom. Mára, a sokadik számla nullázás után, eljutottam odáig, hogy hónapról hónapra kisebb nagyobb plusszal zárok. Viszont még mindig hajlamos vagyok őrültségekre különösen akkor amikor egy vesztes tradet zárok. Ilyenkor emlékeztetem magam Önre és szavaira!
Nagyon szívesen meghallgatnám a tanácsait.
Még egyszer nagyon köszönöm hogy létrehozta ezt az oldalt!
Tisztelettel
László