Az írás Sidius billentyűzetén született, még 2010 májusában a tőzsde fórumon. Röviden felvázolja a sikeres kereskedővé válás receptjét.

Sok jó írás kering az interneten egy kereskedő fejlődésének útjáról. Nem szoktam mások írásait átvenni, de ezeket érdemes több helyen is megőrizni az utókornak, hogy mementóként szolgálhassanak azok számára, aki erre a szakmára adják a fejüket.

„Sokan a stratégiákra koncentrálnak, pedig még adott stratégiáknál is fontosabb, az, hogy az ember pszichológiailag képes vagy sem hozzáfejlődni a tőzsdéhez. Ugyanis bármilyen stratégiát kap a kezébe valaki, bármennyire is tudja, látja, hogy működőképes, mindaddig amíg nem képes a személyiségében és gondolataiban átfejlődni, szerintem ezen a területen nem lehet sikeres. Sőt kijelenthetjük, hogy bármilyen területen akkor lehet sikeres, ha a személyisége hozzáidomul az adott területhez. Teljesen mindegy, hogy mi az.

Készítettem egy kis rajzot ami tulajdonképpen nem az én találmányom, de jól illik a tőzsdéhez. Azt ábrázolja, hogy tudatilag mi különbözteti meg a sikeres kereskedőt a sikertelentől. Azt szeretném megkérdezni bárkitől, akárkitől, hogy mit olvas le a képről, azaz a kép hogyan ábrázolja a sikertelenséget és a sikerességet?

A kiindulópont legyen mondjuk az, hogy adott két kezdő kereskedő mondjuk Gyurka és Hurka , és mindkettő elindul az úton(„A” pontból), és mondjuk évek múltán az egyikük sikeres lesz a másikuk nem vagyis csak egyikük jut el a „B” pontba. A miért ott van a rajzon! Szóval miért?

Kezdjük talán ott, hogy sokan a pszichológiának keveset tulajdonítanak a tőzsdei kereskedésben, olyannyira, hogy azt mondják, hogy „jó jó, van ilyen de hagyjuk már a hülyeséget és kereskedjünk oszt majd lesz valami”!

Ahogy az életben szerintem semminek, úgy a tőzsdének is butaság így nekiállni, mivel az már bebizonyosodott (és erre komoly kutatások folynak), hogy az ember gondolkodásmódja befolyásolja a saját énjét valamint a környezete hozzáállását.Aki már ezt megérti tudatosan és elkezd tendálni a megfelelő irányba, az máris hatalmas hendikephez jutott, azzal szemben aki csak legyint, és továbbhalad! Szerintem ez döntő fontosságú a tőzsdén.

Miért van az, hogy 10 emberből 9 nem lesz sikeres hosszútávon a tőzsdén 1 pedig igen, vagy miért lesz az emberek 90%-a azért dolgozik, hogy a maradék 10% elérje a céljait? Pár % ide-oda nem számít! Persze mondhatnánk, hogy azért mert ha mindenki sikeres lenne, akkor ez lenne a Paradicsom, csak hát ez lehetetlen. Tényleg az, de mégis miért kerül az emberek nagy része az egyik kalapba a kis része meg a másikba.

Nos én azt szoktam mondani, hogy világ igazságtalan, de a tőzsde a világnál igazságosabb. Ugyanis ha van két ember aki egy időben el kezd tőzsdézni (azaz sikeresen hozzáfér a tőzsdei kereskedés lehetőségéhez, ez előfeltétel), lényegében mindegy, hogy honnan jön az esélyek hasonlóak lesznek. Ez akkor is igaz, ha az egyiknek csak pár százezer forint van a zsebében, a másiknak meg milliók. Ugyanis a milliókat éppen olyan gyorsan el lehet égetni egy tőkeáttétes piacon, mint a százezreket. A pénz mértéke alapvetően nem számít, vagy nem annyira mind az élet bármely más területén. Pár százezerből is lehet előrehaladni tervszerűen és milliókat is el lehet bukni néhány óra alatt. Ismerek olyat aki 1 év alatt 2000 usdből (ami ugyebár nincs 400000 forint) 10000 usd-t csinált (ami majdnem 2000000 forint). Az egy évet úgy kell érteni, hogy az volt a nulladik nap amikor végre feltöltötte a számláját erre az összegre. Nem titok, hogy előtte viszont éveket küzdött a saját démonjaival, szerencsére demo számlán. De amikor végre legyűrte magában a félelemeit képes volt arra, hogy a pénzbeli hátrányát 1 év alatt behozza, és egyébként nem bukta ám vissza a pénzét ma sem. nem a pénz számított ám, hanem a gondolkodás megváltozása, és ezáltal átlendülés azon a holtponton, ami eddig akadályozta az előrelépést.

Térjünk át a rajzra, mely tulajdonképpen ugyanazt ábrázolja amit fent leírtam. Adott két emberünk Gyurka és Hurka akik egyszerre kezdenek el kereskedni, az egyszerűség kedvéért ugyanakkora tőkével is indulnak. Elnézést kérek az összes Gyurkától de most a példában Hurka lesz a nyerő ember, de azért minden Gyurkának sok sikert! A Gyurkákat szét is szedjük több Gyurkára.

Tréder fejlődése

Gyurka 1

Talál egy brókercéget, nagyon megtetszik neki nyit egy demot és el kezd kereskedni. Üti vágja a kérdést, milliókat csinál a demon. Ez az ő terepe, bárki bármit is mondjon. Mit kell ezen tanulgatni? Pörgetni kell a lóvét aztán jól van, nem sok sületlenséget hallgatni mint tanulgasd, okosodj, jól válasz brókert, figyelj a pszichocsapdákra…stb. Ekkora marhaságokat. Stop loss? Ameg micsoda? Azok a hibák amikről itt páran beszélnek csak és kizárólag MÁSOKAT érhetik ENGEM NEM!!! Emberünk megnyitja az éles számláját, rátolva az összes megtakarítását. Nem aprózza el, ha már lúd legyen kövér, a távoli ködből már feltűnt a Ferrari, a kis kéjlak Fidzsin, és persze a bombanő, szóval minden olyan kellék ami egy nagymenőnek kijár. Megkezdi a kereskedést. Szerencséje van nyerni kezd. A Ferrari szalonba már ki is nézte az autót. Jövő héten foglalózza is. Egyszer csak veszíteni kezd. Nem ijed meg. Kicsit jobban kell pörögni, nem figyeltem, majd jobban koncentrálok! Mi a franc van ezzel a progival, normális ez a piac, hogy nem a megfelelő irányba megy? Telefonál a szalonba, hogy néhány hetet csúszik a foglaló, de cserébe kétszer annyit fizet majd be.
Csak Gyurka 1 nem tudja, hogy képletesen szólva a célkereszt már a homlokán van, bár lehet, hogy a piac még csak festékpatronnal lőtt rá egy párat, de előbb-utóbb betölti az elefántölőt is, és nem hibázza el.
Emberünk elszántan küzd tovább, minden olyan hiányossággal felvértezve amit ember csak elkövethet. Az őrá vonatkozó rajz nem is felfelé mutató lenne hanem lefelé a „B” pont a képletes pokol felé mutat. A hullámmozgás nála úgy néz ki, amikor bukik szentségel, dühében még nagyobb pozíciót nyit, ha kissé nyer akkor helyrebillen a lelkivilága, és szépen így tovább, miközben ha felhúzná a piros egyenest láthatná, hogy az út lefelé visz. Aztán egyszer csak a piac kilövi az a bizonyos dumdum golyót. Viszlát Gyurka, viszlát álmok! A totális gőg, és alázatnélküliség meghozza a gyümölcsét, minden esetben és az élet minden területén, de a tőzsde különösen szereti levadászni ezt az embertipust! Magára ismer valaki? Csak bátran! 
Én igen. Ez a fázis nekem is megvolt, csak időben megfogták a hajamat és kihúztak, még a dum-dum golyó előtt. Nyersen tették az igaz, de sokkal kíméletesebben mint ahogy a piac tette volna.

Gyurka 2

Talál egy brókercéget, nagyon megtetszik neki nyit egy demot és el kezd kereskedni. A demonál érzi, hogy kevés lesz ez így, tudás is fog kelleni hozzá. Tanulni kezd, felszív mindent ami elérhető. Még rendszerezni is tud, felállítja a stratégiáját( vagy kap egyet) visszagörgeti az időben, és íme működik! Hurrá. Nyissunk éles számlát, hiszen adott a tudás, demozik hónapok(évek) óta. Igaz ugyan, hogy zavarja amikor veszít, de ahogy látja amikor nyer az általában több mint a veszteség, ne agy isten többször is fordul elő. Zavarja, zavarja az esetleges veszteség, ilyenkor a következő pozit remegő kézzel nyitja, ha nyitja, de amikor nyer visszabillen. Csak az a gond amikor veszít és az zavarja akkor ott a pszichocsapda. Na mindegy majd kezeli valahogy. Nagy hiba. Azt már a demon el kell kezdeni kezelni.
Éles számla nyílik, és nyílik egy új pszichológiai tényező, mégpedig az, hogy az éles számla az már tud fájni is.
Nyit egy pozíciót, és nyer. Hurrá. Csak működik az a stratégia! A rajzon a hullámvonal első felfelé mutató része és az első karika. De a következő pozíciója veszít(a hullám második felvonása, és második karika). Affene. Nagy a gond. Nem vagyunk felkészülve a hullámmozgásra lelkileg. Ott az új jel. Nyitni kellene. Remegő kézzel nyit. A stratégia újra működik a számla új csúcsra repül(harmadik hullám harmadik karika). Gyurka 2 fellélegzik.
Jelez a stratégia, lazán nyit csuklóból. Az árfolyam ellen mozog, és a számla visszaesik(negyedik karika). Úristen hát mi van itt? Olyan jól működött ez a stratégia visszamenőleg, szinte soha nem veszített. Legalábbis így emlékszem. Most mit csináljak? Menjek vissza demózni? Még egy tanfolyam, mondjuk a 20-ik? Hátha most újat mondanak! vagy most mi legyen.
Bizony Gyurkánk nem áll készen. Nem a tudással van itt a baj(legalábbis reméljük), hanem a hozzáállással. Mondták neki, hogy egy stratégia nem fog mindig nyerni, azaz veszíteni is fog. tapasztalta is, csak nem tudatosította. Ezért most minden veszteség váratlanul éri, és minden nyereség az égbe röpíti. Így ingadozik a két véglet között és nem tudja mi a baj. Nem tompít egyik esetbe sem. De még ad magának esélyt. Remeg, remeg a veszteség után, de újra nyit. A stratégia megint összeszedi magát és nyer(ötödik karika). Gyurkánk most nem feltétlenül boldog, mert nyert ugyan de a számla nem ment új rekordra. Valami nem stimmel, de marad még a bátorságból, és a következő jelre újra nyit. És nagyobbat bukik mint eddig bármikor(hatodik karika). Bár a számla továbbra is pozitív, de a mi Gyurcink ezt már nem látja, mert elhomályosodott a tekintete. Te jó atyaisten. Ez totális csőd. Odaveszett mindenem.

Nem mondja de így érzi. Könyörtelenül ott villog a legutóbbi veszteség előtte, az egész piac rajta röhög. Nincs mese, itt újra kell kezdeni. Igaz, hogy már azt is betéve tudja, hogy tíz évvel ezelőtt az adott nap adott percében az adott páron hol állt az árfolyam. Igaz, hogy letesztelte a stratégiát, és elvileg működik, de ő már nem bízik benne. Neki nem elég, ha az utolsó üzletkötésnél megnézi, hogy mit hibázott, hogy hibázott e egyáltalán. Itt mindent újra kell tanulni, új tanfolyamra, új platformra, új brókercégre, vadonatúj verésű pénzre lesz szüksége. Szerinte. Pedig lehet, hogy csak egy piros vonalra lenne szüksége amivel összeköti az indulási pontját a hatodik karikával, és látná, hogy a stratégia eddig is működött, a számla pozitív, csak a piac hullámzik. Jól is néznénk ki ha nem lenne hullámzás. Ha elég alapos volt amikor visszanézte a stratégiát, lehet, hogy tudná, hogy átlagban évre vagy akár hónapra lebontva körülbelül mit várhat el tőle. Lehet ha összehasonlítaná a mostani hozammal, lehet, hogy az is megfelelő lenne. Lehet, hogy finomhangolást kell végeznie, de nem kell mindjárt a kukát keresgélnie. Gyurci 2 még nem áll készen, de mint mondtam nem a tudással van problémája, hanem lelkileg kell még fejlődnie, tehát a tudását ezen a téren kell fejlesztenie. Ha az is meglesz, a stratégia mellé, akkor nincs miért izgulnia.
Magára ismer valaki?

Én igen, már hogy a fenébe ne. Ebben a fázisban kezdtem komolyan venni a mentális felkészülést. Valaki más?

Hurka

Eljutottunk Hurkához, aki nem tökéletes távolról sem. Ha az lenne már az Olimposzon ülne. De mit is tud ő pontosan?

“A sikeres emberek egy helytelen irányba tett lépést értékes tapasztalatként élnek meg, míg a sikertelenek a rossz irányt kudarcként fogják fel.”
(Andrew Matthews – Élj Vidáman)

Ő ezt tudja. Tudja, hogy neki nem a csatát kell megnyernie, hanem a háborút. Megjárta azt a fázist amit Gyurka 2, és tovább sikerült lépnie. Megértette, hogy semmit sem ér a tudás, a stratégia, a hit és a célalkotás képessége nélkül. 
Először is ismeri a stratégiáját (a tudást gondolom mondanom sem kell, hogy a birtokában van) és tudja, hogy körülbelül mit várhat el tőle. Visszatesztelte a megfelelő időre, lepróbálta demoban, sőt túl van az éles próbákon is. Ő felhúzta a piros vonalat, akár havonta is. Abból látja, hogy vannak hullámvölgyek és hullámhegyek is, de azt is látja, hogy a piros vonal felfelé mutat. Amíg az nem lefelé mutat addig nincs baj, de tudja, hogy lehet, hogy az időleges lefelé mutatás sem biztos, hogy problémát jelent. A rajzon ő is látja a karikákat.
Megedzette a hitét. Tudatosan. Nem tökéletes távolról sem, de ismeri a pszichológia csapdáit amik fenyegethetik, és tudja, hogy azokat el kell kerülnie. Lesz amit nem sikerül, de majd kimászik belőle, és megjelöli, hogy máskor kikerülhesse. Tudja, hogy a kis karikák a rajzon a reménytelenséget és büszkeséget jelölik és tudja azt is, hogy ezek pszichocsapdák amik hozzátartoznak a játékhoz, kell velük törődni, de a helyükön kell kezelni őket. Őt a piros vonal érdekli.
Felállította a célt, mert tudja, hogy mire képes a stratégia. El akar jutni „A” pontból a „B” pontba ezért húz egy egyenes vonalat, majd folyamatosan ellenőrzi, hogy halad a cél irányába, vagy nem halad. Akkor fog változtatni, ha nem halad sehogyan sem. Azért nem fog változtatni, mert lesznek a hullámvonalak meg a kis karikák, mert tudja, hogy úgysem tudna olyan változtatást eszközölni, hogy hullámok és karikák ne legyenek.
Na ezért sikeres Hurka! Remélem érthető, hogy mi az a plusz amivel többet tud mint Gyurka 2. De Gyurka 2 sincs még elveszve, csak még formálódnia kell. Gyurka 1 igen, hacsak nem képes gyökereiben változni.

Sokszor elhangzott már itt, hogy, hogyan kell felépíteni egy kereskedést. Ennek részei az itt felsoroltak, és bármelyik tégla kimarad ledől az építmény, de le ám. Aki úgy érzi minden elméleti tudása adott, melegen ajánlom, hogy kezdjen elfordulni a dolog pszichológiai irányába, mert sokan ezen buknak el. Persze van akinél ez alapból adott. Ők a szerencsés kevesek. Egy kis párhuzam:

Terv

Építsünk egy házat az jó kis gigantikus terv (tehát építsünk profitot a tőzsdén és váljunk önállóvá. Ez is jó kis gigantikus terv)
A terv megvalósítható. Építettek már házat? (építettek már profitot a forexen?) Hát hogyne, ott állnak mindenütt, tehát valahogy sikerült!

Megvalósítás

1. Megálmodom a házat(a forexet).

Mekkora lesz, miből lesz, hol fog állni, hány szoba lesz…stb. Elképzelem, jó ha minél részletesebben. (Arról álmodok, hogy egyszer ettől leszek független. Mekkora tőkém lesz, hány számlán, melyik cégeknél….)
Eddig elrugaszkodtunk a valóságtól? Miért? Nem épültek még álomházak(nem lett még senki független a forexen)?

2. Megtervezem a célhoz vezető utat.

Ennek pontosan az az értelme, hogy lehet, hogy a cél túl nagynak tűnik, de aki már életében elért valamilyen célt az tudja, hogy semmi sem túl nagy, ha valóban el akarja érni az ember. Ha valaki úgy döntött, hogy orvos lesz, és mondjuk ezt már középiskolásként tudta, mondhatjuk, hogy elképzelhetetlenül messze van az még? Hát ha nem is elképzelhetetlenül, de azért jó messze van. De ha visszabontom téglákra akkor meg lehet csinálni, mert elvégzi az első, második….stb évet a gimiben, majd leérettségizik, majd felvételizik az egyetemre, már halad a cél felé. Sorba végzi az éveket, majd rezidens lesz, majd egyszer csak orvos lesz. Elérte amit akart? Felrakta téglánként a célt?
Fel lehet építeni tervek alapján egy házat? Téglánként? Szegenként? Végig kell menni a különböző fázisokon a telekvásárláson, a közművesítésen, a tervezésen az építésen, amíg egyszer csak ott áll a ház? Meg lehet csinálni ugyanezt „téglánként” a forexen is? Elárulom meg lehet, csak minden ott kezdődik AKAROM! MEG TUDOM CSINÁLNI! KÉPES VAGYOK RÁ! MEG TUDOM TANULNI! HAJLANDÓ VAGYOK ERŐFESZÍTÉSEKET TENNI A KEZDŐTŐKÉÉRT A SZÓ PÉNZBELI ÉS TUDÁSBELI ÉRTELMÉBEN!

3. Alapozás

Már tudom mit akarok, most már csak a hogyan kell összeállítanom, mert ebből rakom ki a lépcsőt. El kell kezdeni összeszedni ami kell a ház kezdéséhez (tudást), azaz megszerzem a pénzt valahogy, kinézem a telket, megveszem a telket, megterveztetem, megveszem az anyagot, eldöntöm, hogy kiépíti meg. Aztán építtetek egy jó erős stabil alapot amire majd felépül a kégli. Lehet a hogy a forexen is valami hasonlót kell elkövetni, ha elég elvetemült az ember?

4. Építkezek

Ha megvan az alapozás akkor folyamatosan megy az építkezés. Egyik tégla a másik után, egyik gerenda a másik után, egyik cserép a másik után. A végeredmény=HÁZ.
Ha megvan az alapozás akkor folyamatosan megy az építkezés. Megalapoztam a forexhez tudásban, folyamatosan építgetem a stratégiát, lejegyzem, hogy hol hibáztam, mit csináltam demózok, nyitok egy kis számlát, élesben kereskedek, fejlődök a pszichében, növelem a számlát, és rakom egyik téglát a másik után, és szép lassan haladok. Néha visszaesek persze, minden nem lehet tökéletes, de csak a piros vonal számít. A végeredmény=?. Le sem merem írni! )

5. Itt megállok?

Hát nem állok meg! Ha megállok az maga a halál. Leírták már sokféleképpen, például úgy is, hogy „a jó pap holtig tanul”. Mindig van hova fejlődni. A házat is lehet csinosítani, át lehet építeni? A forexen lehet továbbfejlődeni? Lehet! Például Péter oktat! DE lehet úgy is, hogy elfordulok a befektetési jellegű tevékenység irányába. Vagy más területre.

No és mindez hol kezdődött? Kicsit nem is jó volt a sorrend, amit írtam, mert minden úgy kezdődik, hogy álmodtam egy álmot. Van aki azt álmodja, hogy űrhajós lesz és ha elég erős akkor az lesz, van aki orvos akar lenni (na jó nem biztos, hogy Magyarországon), és végzi az iskolákat és az lesz. van aki álmodott egy házat, és befókuszálta és végrehajtotta. Van aki a forexen akar sikeres lenni, ez az álma. Ha elég erős lesz megvalósítható? Ugyan miben különbözik attól aki Indiában álmodja ezt meg? És attól aki Dél-Afrikában? Nincs szája, hogy kérdezzen, nincs füle, hogy haljon, nincs agya hogy értsen? Még azt is mondhatnánk, hogy itthon anyagi szempontból lehet, hogy előnyösebb helyzetben vagyunk, de mint leírtam az nem biztos, hogy előny!

Mennyivel másképpen gondolkodik az ilyen ember:

-Építkezel?
-Aha!
-Mit építesz?
-Hát rakom a téglákat, aztán majd lesz belőle valami.
-Akkor házat építesz?
-Elvileg a tervező azt mondta, hogy valami olyasmi lesz, de én nem tudom, mert nem én terveztem.
-Hogyhogy? Hát nem te fogsz benne lakni?
-Hát talán én!
-Ja jó akkor jó munkát.

Vagy.

-Mit csinálsz?
-Izé. Hát forexezek!
-Azt meg eszik, vagy isszák?
-Nem tudom, de aszongyák valaki már látott olyat, aki már hallott olyanról, aki pénzt keresett vele.
-És hogyan kell ezzel pénzt keresni.
-Hát nyomkodni kell a gombokat, osztán vagy lesz belőle pénz vagy nem de az biztos.
-Ja jó. További jó pénzüldözést. 
Íme a tudatos forex kereskedő!

Tehát megálmodta, megtervezte, végigvitte és megcsinálta. Higgyétek el nekem, hogy aki bármiben sikeres volt, lett vagy lesz kb. ezen vonalak mentén haladt. Engem mindig zavart az irigység például, amikor mondjuk azt hallom vagy látom, hogy akinek pénze van az „biztos lopta”. Biztos volt olyan aki lopta, de nem mindenki. Aki pedig nem attól csak tanulni lehet.
Az is zavar amikor a tévé előtt chipset zabáló 200 kg tohonya 15 évesen azt mondja, mondjuk a Messire, hogy ez az állat már megint nem tudta berúgni, meg különben is de béna, meg nem tud focizni. Mondja ezt azért mert amit az a kis argentín elért és lehet, hogy még el fog érni, azt ő soha a büdös életbe nem fogja elérni. Bele sem gondol abba, hogy mit kellett tennie annak a focistának azért, hogy oda jusson ahova. Az édeskevés lett volna, hogy tehetséges. Abból Argentínában van pár millió kislurkó.

Remélem érthetőek az összefüggések mindenki számára, mert minden itt leírt dolog vagy példa egy irányba hajaz!”

Ha szeretnél többet tudni a kereskedésről, jelentkezz be! Ha még nincs fiókod, REGISZTRÁLJ!