Pár évente fordul csak elő olyan történelmi nap a piacon, amikor egy-egy instrumentum ára rövid idő alatt az egekbe szökik, vagy a mélybe hull. Ma a CHF gigászi erősödését volt szerencsém látni az első sorból.
Legutóbbi ehhez hasonló élményem, a 2010 május 6.-án bekövetkezett „Flash crash” volt. Akkor az amerikai piacon nagyon rövid idő alatt, egy több mint 9%-os esés következett be, de amilyen gyorsan jött, majdnem olyan gyorsan vissza is tért a piac a korábbi állapotába.
Biztos sokan sirathatják most a befektetésüket, amit arra alapozhattak, hogy a svájci jegybank (SNB) többször kijelentette, hogy körömszakadtáig fogja védeni a frank, euróval szemben fennálló 1,2-es árfolyamszintjét.
A túl erős CHF ugyanis szerintük nem szerencsés a gazdaságuk számára. Már korábban is voltak intervenciós próbálkozások, hogy erről a szintről fölfelé indítsák el a mozgást, és gyengítsék a svájci frankot, de az idővel mindig visszatért ide. Ezen felbuzdulva ugrásszerűen megnőtt azon spekulánsok száma akik itt vételi pozíciókat építettek ki, arra számítva, hogy az árfolyam ettől lejjebb már nem eshet, mert a jegybank úgyis be fog avatkozni. A poziciók statisztikáin jól látszott, hogy akár a 90%-ot is elérhette azok aránya, akik fölfelé, és csak 10%-ot azoké, akik lefelé várták a jövőbeni árfolyammozgást.
A piac viszont legtöbbször arra megy, amerre a többségnek fáj. A 1,2-es árszint szint feladásával azonnal látványosan erősödni kezdett a frank. Az euróval és az amerikai dollárral szemben kb. 27%-ot, a forinttal szemben viszont 39%-ot. Próbálták azzal tompítani a reakciókat, hogy a már így is negatív -0,25%-os alapkamatukat tovább csökkentették -0,75-re, de ez nem sokat segített a helyzeten. A legtöbb bróker felfüggesztette a CHF devizapárok kereskedését, és drasztikusan megemelte a tranzakciós díjakat akár több 100 pipre is.
A magyar devizahitelesek úgy tűnik most jól jártak az adósmentő törvénnyel, ami alapján fixálták a törlesztésük árfolyamát. A kormány minden bizonnyal óriási sikernek, és előrelátásnak fogja ezt feltüntetni. El sem tudom képzelni, mekkora, és milyen végkimenetelű tüntetések alakulnának ki, ha a törlesztésbe belerokkanó, lakásukat, és reményüket vesztett frank hitelesek, tömegével vonulnának az utcákra.
Az alábbi videóban megnézheted milyen őrült ármozgás volt akkor a piacon.