A blockchain technológia meg fogja változtatni a jövőnket. Ez egészen biztos. Az már kevésbé, hogy ebben a jövőben szerepel-e még a Bitcoin, vagy már csak múltidőben fogunk beszélni róla.

A Bitcoin volt az első. A Bitcoin volt a legnépszerűbb, és a bitcoinról jelent meg a legtöbb sajtóanyag. Az átlagemberek azt gondolhatták, hogy a blockchain technológia maga a Bitcoin. Miközben szépen sorban jelentek meg a konkurens termékek, mint az Ethereum, Litecoin, Riple, Dash és a társaik. Ráadásul az újabb coinok olyan tulajdonságokkal is rendelkeznek, amivel a Bitcoin nem. Gyorsabb tranzakciók, okosszerződések létrehozásának lehetősége, és a nyílt technológiának köszönhetően bárki, bármikor létrehozhat egy saját blokkláncot. Tucatszám jelent meg olyan shitcoin, ami mára már teljesen el is tűnt.

Mégis a Bitcoin jelenleg a legnépszerűbb cryptopénz. Annyira, hogy ősszel már hetente rendeztek konferenciákat, amiken arról tájékoztatták az átlagembereket, hogyan tudnak ebbe a fantasztikus üzletbe beszállni. A többségük a mai napig nem érti mi is ez valójában. Csak annyit lát, hogy rövid időn belül nagyon sokat emelkedett az ára. A „szakértők” szerint pedig még tovább fog emelkedni. Szóval nem szabad kimaradni belőle. Ha most nem fog ezzel meggazdagodni, akkor soha.

Legnagyobb érvek a Bitcoin mellett:

  • Korlátozott darabszám
    Digitális arany. 21 millió darab kerül kibányászásra összesen, várhatóan 2140-ig. Aki kimarad, annak nem jut. Ráadásul a coinok jelentős része egy szűknek nevezhető kör kezében összpontosul. A nyersanyagmániák végére jellemző az a fajta félelem, ami fantasztikus magasságokba tudja hajtani az árakat. Az attól való félelem, hogy a vásárlónak esetleg már nem jut majd, a kifogyni vélt termékből.

  • Modern pénz
    Igen, elég elavult a pénzrendszerünk. Fuldoklunk a kamatok adósságaiban, de amíg tart a központi bankok pénzszórása, ez fel sem tűnik senkinek. Kiapadhatatlannak tűnik a forrás egyelőre. Mi kell ahhoz, hogy egy „pénz” elfogadott csereeszközzé váljon? Bizalom. A kormányok ezért igyekeznek stabilan tartani az általuk kibocsátott fizetőeszköz árfolyamát más fizetőeszközökhöz képest. A központi bankok, a piacon lévő pénzmennyiség szabályozásával kontrollálják az inflációt. Ezért a használói joggal bízhatnak abban, hogy a termékükért, szolgáltatásukért kapott pénzt, ők is korlátlanul más termékre vagy szolgáltatásra tudják majd váltani. Ezt a szerepet a Bitcoin jelenleg nem tudja betölteni. Pont a spekulációs aktivitás miatt kialakuló magas volatilitása és hektikus árfolyamingadozása miatt.kieg: Egy nagyon jó megjegyzés érkezett még ehhez a részhez a Facebook csoportban. Köszi B-G Péter! „a hagyományos “pénz” fizetőeszköz funkcióját nem csupán a bizalom teremti meg, hanem az állami erőszakszervezet is. A kereskedőre jogi eszközökkel rákényszerítik, hogy fogadja el fizetőeszközként a jegybank váltóját (azaz a “pénzt”)

    Több mint egy évtizeden át tevékenykedtem kiskereskedelemben. Volt rá példa, hogy a szűk árrés miatt, ha időközben jelentősen gyengült a forint a dollárhoz képest, már a beszerzést sem tudtam megoldani az ügyfélnek kiajánlott áron. Választhattam. Vagy alkudozom az áremelésért, vagy lemondom a beszerzést és ezzel elvesztem az ügyfelet, vagy ráfizetek, bízva abban, hogy az elégedett ügyfél jövőbeli megrendelései majd kárpótolnak.

    Terjed a Bitcoinnal való fizetés a világban? Alig. Melyik kereskedő vállalja be ezt a magas kockázatot? Ma fizetnek neki 1 Bitcoint valamiért, ami ér mondjuk 18.000$-t, holnap pedig már lehet hogy bukik rajta 10%-ot? Nem éri meg. Jelenleg pont ennek az árfolyamstabilitásnak a hiánya teszi alkalmatlanná a Bitcoint, hogy széles körben elterjedt fizetőeszközzé váljon.

    Ahogy olvasgatom a Facebook bejegyzéseket többeknek komoly problémát okoz a hagyományos pénzre való visszaváltás is. Drága, körülményes, lassú.

  • Biztonságos
    Maga a blockchain technológia igen. Decentralizált, a manipuláció lehetőségét kizáró rendszer, ami a világ különböző részein futó számítógépeken, számtalan példányban megtalálható. A módosítási kérelem, csak többségi konszenzussal jön létre. Viszont a tőzsdék, ahol a kereskedések zajlanak egyáltalán nem biztonságosak. Szabályozatlan elektronikus piacterek, amiket számtalan esetben törtek már fel bűnözők, és loptak el tőlük jelentős mennyiségű Bitcoint. Az utalások nem visszavonhatók. Ha egyszer a küldő elindította, és megjelent a fogadónál, akkor kész, vége, az onnantól már az övé.Ez ellen un. ledger wallet eszközzel próbálnak védekezni a tulajdonosok. Ez egy számítógépbe dugható, kis USB adattárolóhoz hasonlító eszköz. Ezen tárolják a Bitcoint. Kiutalják a tőzsdéről, ahonnan így már nem ellopható, és a kis walletjükbe töltik. Valóban nőtt így a biztonság? A wallet megsemmisülhet, elromolhat, ellophatják, vagy a 24 szavas kulcs is elveszhet, elfelejthetik a hozzáférés kódját, stb… Arról már nem is beszélve, hogy ha újra kereskedni szeretnének a rajta tárolt Bitcoinnal, akkor azt először vissza kell utalni a tőzsdére. Ez akár órákat is igénybe vehet. Egy zuhanó piacon, ahol órák leforgása alatt akár feleződhet is az árfolyam, ez nem túl jó megoldás.

    Apropó crypto tőzsdék. Hajlamosak pont a legkritikusabb időszakokban elérhetetlenné válni. A Coinbase oldalára már 100.000 felhasználó regisztrál naponta a legutóbbi hivatalos közleményük szerint. El tudom képzelni, hogy  milyen szintű csúcsra járatás mehet most a szerverparkjukban.

  • Névtelen
    Állítólag imádják a fegyver és drogkereskedők, az adócsalók és a terrorszervezetek. Sok magánember fantáziáját is megmozgatta, hogy nem lát bele a NAV. Viszont a legalizálás felé, csak a nevesítésen át vezet az út. Az állam a legnagyobb rabló, és pontosan tudni akarja majd, hogy kitől mennyit lehet elvenni. A tőzsdék már elkezdték verifikálni az ügyfeleiket, és egymás után kérik be a személyes iratokat. A legalizálás egy nagyon fontos lépcső lenne. Megállítani már nem lehet a technológiát, az utat fog törni magának. Ezt idővel a szabályozók is be fogják látni. Most viszont még csak kullognak az események után.
  • Bevezetik a határidős tőzsdére
    A CME és a Cboe bitcoin futures derivatívát vezetett be. Ezzel megnyílt azon befektetők felé is a piac, akik csak felügyelt, szabályozott környezetben fektethetnek be. A piac arra számíthatott, hogy ezzel még több pénz tud majd a termékbe áramlani. A szakmai befektetők nem hülyék. A magánemberekkel ellentétben nem fognak a csúcson megvásárolni, egy exponenciális emelkedési pályát mutató terméket. Külön tanulmányt lehetne írni az emberi viselkedés, tőzsdei árakban megnyilvánuló reakcióiról. A kezdeti hitetlenkedést, ahol még a pesszimizmus uralkodik, felváltja a felismerés. Észreveszik az emberek az új trend kialakulását, ami végül egy eufórikus szakaszban csúcsosodik ki. Ezt követi a csalódás majd a reménykedés, végül a folyamat a pánikkal és a teljes kapitulációval szokott lezárulni, és kezdődik minden elölről. Én azt hiszem, elindult a csalódás fázisa.

Szóval nem értem, hogy miért kellene a Bitcoinnak ilyen sokat érnie. Se nem egyedi, se nem utánozhatatlan, se nem stabil, se nem biztonságos, se nem szabályozott. A spekuláción kívül pedig nem nagyon lehet használni másra. Azért érdeklődve figyelem tovább. Főleg a Facebook csoportokban előforduló hozzászólásokból lenne érdekes csinálni egy olyan idővonalat, amiben jól tükröződik az egyes fázisok pszichológiája.