Komoly változásokat hoz a forex kereskedők életében az ESMA új szabályozása. Ezekkel a feltételekkel, az átlagos magyar kisbefektetők szinte teljesen kiszorulnak majd a CFD piacról.
Március végén tette közzé az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) azt a sajtóközleményt, ami szabályozni hivatott a bináris opció és a CFD termékek értékesítését a kisbefektetők részére, az Európai Unió területén. A célja az, hogy megvédjék a kisbefektetői kört, a túlzott mértékű veszteségektől. Az ESMA előzetesen egy felmérést készített arról, hogy mekkora arányban, és milyen mértékben veszítenek az ügyfelek.
Eddig is tudtuk, hogy a piacon a profi kisebbség nyeri el az amatőr többség pénzét. Ez most számszerűsítve is lett. A szolgáltatók által közölt adatok alapján az ügyfeleik 74-89%-a veszít, átlagosan 1600 – 29000 euró közötti összeget. A bináris opciónál még ennél is rosszabb a helyzet, ott az ügyfelek 90% körüli arányban veszítenek.
Ennek hatására születtek meg az alábbi szigorító intézkedések:
- A bináris opció forgalmazásának, terjesztésének, vagy eladásának tiltása kisbefektetők részére.
Ez várható volt, mert rengeteg volt az ügyfélpanasz. Ezért számomra nem is meglepő, hogy a bináris opcióval foglalkozó személyek forex, tőzsde vagy opciós szakértők lettek hirtelen. Amiről korábban azt mondták, hogy „nem lehet megtanulni”, azt most ők tanítják. - A tőkeáttétel korlátozása a különbözeti ügyleteken (CFD).
A maximalizált tőkeáttételi arány jelentős devizapárok esetén 30:1, nem jelentős devizapárok, arany, jelentős indexek esetén 20:1, árutermékek, és nem jelentős részvényindexnél 10:1, egyedi részvényeknél 5:1, kriptodevizáknál pedig csak 2:1.Nos, ez a korábbi 500:1, vagy akár 2000:1 tőkeáttételekhez képest jelentős változás. Pedig eddig sem a tőkeáttétellel volt a baj, hanem a képzetlen és felkészületlen ügyféllel. Aki eddig sem tudott kereskedni, az ezután sem fog tudni. Aki eddig is pénzt veszített, az ezután is pénzt fog veszíteni, csak kicsit lassabban.Ez a legnagyobb érvágás, emiatt siránkozik a legtöbb kisbefektető. Mert ezután jóval nagyobb tőkét kellene majd a brókernél tartani, hogy a szokásos méretű pozíciót tudja nyitni. Pénz viszont legtöbbször nincs, az én tapasztalatom az, hogy egy átlagos magyar spekuláns csak 200-1000$ közötti számlával rendelkezik. Ilyen alacsony tőkeáttétellel, ilyen kis számlaméreteken, szinte ellehetetlenül majd a kereskedés.
- Automatikus biztosítékzárás számlánként.
Egységesen 50% lesz a Stop OUT szint, ahol kötelezően zárni kell a szolgáltatónak a veszteséges pozíciókat. - Negatív egyenleg elleni védelem számlánként.
Nem fordulhat többé elő olyan helyzet, mint a CHF árfolyamgát eltörlésekor, amikor egyes ügyfelek nem csak a számlájukon lévő pénzt veszítették el, hanem még negatívvá is vált az egyenlegük, ezért a brókercégek pótbefizetést követeltek. Ezután a bróker felelősége gondoskodni arról, hogy időben megtörténjenek a pozíció zárások, és hogy az ügyfél legfeljebb csak a számláján lévő összeget veszíthesse el. - Ösztönzők alkalmazásának megakadályozása
Magyarul, nincs több bónusz, a bónuszhuszárok kora végleg lejár. Aki eddig lusta volt megtanulni kereskedni, mert a bónusz arbitrázzsal mindenképp keresett pénzt (legfeljebb a brókere nem fizette ki), az most nézhet más csalási lehetőség után. - Standardizált figyelmeztetések
Egységes kockázati és veszteségi figyelmeztetések használata.
A szabályok, a hivatalos fordítások elkészülte után, a bináris opciók esetében 1 hónapon belül, a CFD változások esetében 2 hónapon belül lépnek életbe. Viszont az ESMA csak intervenciós intézkedéseket vezethet be. A mostani intézkedések csak 3 hónapra szólnak. Viszont ezek újra és újra meghosszabbíthatók további 3 hónapra akár többször is. Nincs túl sok idő, ezért érdemes mielőbb átgondolni, hogy akkor hogyan tovább.
Ha kereskedő vagy, azt gondold át, hogy téged mennyiben érintenek ezek a változások!
- Tudsz-e, akarsz-e több pénzt helyezni a brókerhez, vagy elégséges lesz-e az a tőke, ami jelenleg is ott van?
- Tudod-e tovább működtetni a jelenlegi kereskedési rendszeredet a margin igény változása miatt?
- Van-e hosszú távra nyitott pozíciód, aminek a változások után jelentősen megnő majd a fedezet igénye?
- Hogyan változhat az eredményességed, ha csak kisebb méretű pozíciók nyitására lesz lehetőséged?
- Vállalod-e a magasabb brókerkockázatot a nagyobb tőkével arra az esetre, ha a cégeddel történne valami?
Középtávon viszont arra számítok, hogy:
- Megcsappanhat az ügyfélkör, ami negatívan hat majd az összes érintett EU-s brókercégre. Egyes cégek esetleg bezárhatnak, vagy áthelyezik a székhelyüket az EU-n kívülre.
- Az ügyfelek egy része EU-n kívüli céghez fog vándorolni. Olyan országokba, ahol azért még biztonságosnak mondható a tőke elhelyezése, de megmarad a magasabb tőkeáttétel.
- A kereskedők egy része végleg felhagy ezzel a tevékenységgel. Ez egyébként is bekövetkezik pár év után, ha az illető nem válik nyereségessé, de most felgyorsulhat a folyamat.
- Az oktatásokkal foglakozó cégek és személyek száma is csökkenni fog. Sok lesz az eszkimó és kevés lesz a fóka.
Én kivárok, mert most még nem tudom felmérni a pontos hatásokat és következményeket. Engem nem érint különösebben a dolog. Megvan a kellő tőkém hozzá, hogy akár 3-5 pozíciót is nyithassak egy-egy pozíció építés során. Nem függ a megélhetésem sem a kereskedéstől sem az oktatástól. Szóval nyugodtan kivárok, teszem tovább a dolgom, csinálom az oldalt ahogy az időm engedi. Foglalkozom a klubtagokkal, és továbbra is tartok majd nyílt előadásokat, amire szívesen várok minden érdeklődőt!
További sok sikert, és kitartást kívánok mindenkinek!