Mi egy trader feladata? Ezt a kérdést tettem fel olyan embereknek, akik valószínűleg foglalkoznak tőzsdei vagy forex kereskedéssel. Elég meglepő válaszok születtek.

A feltett kérdés megválaszolása nem egyszerű. Véleményem szerint azok tudták gondosan megfogalmazni a válaszukat, akik már azon a szinten vannak, hogy tényleg pontosan tudják, hogy mi a dolguk a képernyő előtt. A többség viszont csak az álmokról, a pénzről, a remélt eredményről, vagy a szükséges készségekről írt. Nem pedig a kereskedés tényleges folyamatáról, ami majd az áhított eredményt, vagy a remélt pénzt hozza. Az álmainkat pedig csak akkor tudjuk megvalósítani, ha pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk értük. Akkor lássuk mit gondoltok ti arról, hogy mi is egy kereskedő feladata:

Kezdeném először a vicces válaszokkal. Ők vagy nem értették meg a kérdést, vagy csak szándékosan elpoénkodták a választ, nem tudom.

„Megmagyarázni a családnak és a jóakaróknak, miért jó az, amit csinál”
„Megértetni mindenkivel, hogy miért a forexcégen keresztül szponzorálom a Barcelonát”
„Megtanítani, miért majdnem mindegy, hogy 8 lotot veszek, vagy 8 lottót.”
„Szerintem a kereskedő feladata az, hogy kifosztja a Wall Street-et.”
Eladni, eladni és eladni!” – ő biztos egy vérbeli shortos 🙂

Aztán ott voltak az általános válaszok a pénzről. Ezekből nem derül ki, hogy mi pontosan a kereskedő feladata. A pénz csupán a kereskedés végterméke, de nem ez a tevékenység végzésének a módja, de talán még az elsődleges célja sem.

„Pénzcsinálás.$$$”
„Tartsd be a szabalyokat, ne veszits penzt, keress penzt, keress piszokul sok penzt.”
„Zsozsot atrakni a sajat zsebbe a mas zsebebol, a többi puder.”
„A profit.”
Nem gyorsan meggazdagodni, hanem nagyon”
„A kereskedésnek nem az a célja, hogy bebizonyítsd az igazadat, hanem az, hogy meghalljad, ahogy csenget a pénztárgép.”

Sok olyan válasz született amik már jobban kapcsolódnak a feltett kérdéshez, de még mindig nem válaszolják meg, hogy pontosan mi egy kereskedő feladata. Felsorolásra kerültek a szükséges készségek, cselekvések de önmagukban ezek még nagyon kevesek az eredményhez. Ezekben a válaszokban még mindig nincs benne, hogy hogyan is kellene végeznie a kereskedőnek a feladatát.

„Fegyelmezettség”
A türelem!”
Eladni és venni a legjobb áron.”
Nyereségesen kereskedni.”
„Következetesen, hónapról hónapra profitot termelni.”
„Egyetlen egy dolog számít! Csak a CHART!”
„Megőrizni a hidegvért és nem érzelmek alapján dönteni… „
„Időzítés, türelem, racionalitás.”
„Kockázatkezelés,.”
„A kereskedèsi tőke védelme.”
„A lehető legnagyobb átlagos nyereség elérése minél alacsonyabb átlagos veszteség mellett.”
„Olyan legyen az árszabályozása, hogy a vevő az árral, ő meg a haszonnal meglegyen elégedve.”
„Kutatni a piacot és a mindenkori leglikvidebb eszközt dúsítani.”

A válaszolók egy kis részének már sikerült egészen jól megfognia a lényeget. Válaszaikból már azt érzem, hogy nagy valószínűséggel ők már jó úton járnak. Van bennük szó az életvitel és a kereskedés összhangjáról, a kellő tudásról, és a szükséges tervezésről is.

„Megtalálni és üzemeltetni egy olyan életvitelt, amelyben jól érzi magát, és amivel eléri céljait időben és pénzben.” – P. Dávid

„A kereskedő feladata a fundamentális és technikai elemzések ötvözésével egy olyan befektetési filozófia kialakítása, mely a racionális pozícióméretezés és kockázatkezelés eszközeivel vagyongyarapodási lehetőséget nyújt.” – Sz. Dávid

„Egy kereskedő feladata szerintem, a piac felmérése, elemzése, mivel éri meg foglalkozni, és mivel nem éri meg foglalkozni. Fel kell mérnie saját magát, hogy képes e kihasználni a piac nyújtotta lehetőségeket, és tudnia kell hogyan kezelje a tőkéjét.”– B. Krisztián

„KERES, VÁR, NYIT, ZÁR. Keres- egy olyan képet amit már látott ezerszer. Vár- egy jelre amire beléphet. Nyit- ha minden megvan. Zár- ha nem indul meg.” – N. Tomás

Az aktuális piaci helyzetet úgy reagálja le,hogy a saját meggyőződése alapján hozott döntései, pénzügyi fejlődés formájában nyilvánuljanak meg” – U. László

Végül maradt az a néhány olyan meghatározás, ami szerintem minden szükséges elemet tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy mi egy kereskedő feladata. Érdemes elgondolkodni a mondatok hasonlóságán! Ez nem lehet véletlen! A kereskedés nem más, mint egy tervszerű cselekvéssorozat. A kereskedő feladata, hogy először türelmesen várakozva, kedvező lehetőséget azonosítson. Olyan helyen és időben lépjen piacra, ahol a kezdeti kockázatához képest, esélye van többszörös nyereség elérésére. Ha megragadta a lehetőséget, a szabályait követve tartson is ki az elképzelése mellett. Higgadtan, érzelemmentesen managelje végig a pozícióját egészen a kilépési pontjáig, és ott realizáljon. Ez az a tevékenység, amit rutinszerűen kell ismételnie egy kereskedőnek, napról napra.

„Elemezni, hipotézist alkotni, elfogadható kockázatnál lehetőleg nagyobb nyereséggel lekereskedni, majd fejlődni addig, amíg optimális pénz, idő és energia befektetésével elért rendszeres profit elegendő a megélhetéshez, sőt az álmok megvalósításához. „ – K. Mihály

„A trader feladata: Nagy valószínűségű lehetőség azonosítása, alacsony kockázat melletti végrehajtása!” – Cs. Balázs

„Saját stratégia szerint a grafikonok áttekintése és elemzése, majd tervezés ,s ha kialakul jel akkor belépés ,ezután a pozíció figyelemmel kísérése és végül zárás a meghatározott módon.” – T. T. Giovanni

„Olyan ismételhetö setup-ok fegyelmezett kereskedése, amelyek pozitív elvárt értékkel rendelkeznek és amelyek kockázata bizonyos kereteken belül mozognak.” – M. Gábor

„A tréder feladata, hogy olyan alcsony kockázatú, de nagy valószínűségű kereskedési helyzeteket találjon, ahol a kezdeti kockázathoz képest, többszörös hozam elérésére van esélye, majd a szabályait követve ezt rutinszerűen managelje végig, majd következetesen ismételje ezt a tevékenységet, minden újabb lehetőségnél.”  – Ez az én válaszom

Ezekben a válaszokban benne van a:

  • Piaci szemléletmód. Mi éri meg, és mi nem?
  • Saját szabályrendszer, amit a használóik már rutinszerűen hajtanak végre.
  • Tervszerűség, következetesség.
  • Szigorú kockázatkezelés.
  • Szükséges készségek és képességek megléte, hogy a tervüket végre is tudják hajtani.
  • Rengeteg tanulás, és a hosszú évek alatt megszerzett rutin.

Nagyon köszönöm a válaszokat, és sok sikert kívánok mindenkinek ahhoz, hogy végül megvalósuljon a kereskedéssel kapcsolatos álma!