A forex kereskedés tanulható, csak nem úgy, ahogy azt sokan elképzelik! Nem létezik pár napos tanfolyam, ahol gyorsan és egyszerűen átadják neked a sikeres kereskedés titkát. Akkor mégis, hogyan tanulhatsz forexezni?

A siker felé vezető út sokkal hosszabb és nehezebb. A legtöbben nem jutnak el addig sem, hogy tudatos kereskedéssel növelni tudják a számlaméretüket. Az ESMA szigorítása óta kötelező a brókereknek statisztikát is közzétenni. Ezekből az derül ki, hogy az ügyfeleik 65-80%-a veszít. A maradék 20-35% jelentős része sem ér el komoly eredményt, csak egy kis százalékuk. Ők viszont beletették az időt és az energiát, hogy erre a szintre jussanak, biztos hogy nem 3 nap után kerültek a legjobbak közé.

A tanulás folyamatát Péter példáján keresztül szeretném nektek bemutatni. Péter már kereskedett egy ideje, amikor 2018 augusztusában megkeresett engem, hogy tudnék-e neki segíteni. Mindig is szivesen segítettem másoknak, akár ingyen is, ha egy normális hangvételű levélben megkért az illető, hogy mondjam el a véleményem valamilyen konkrét dologgal kapcsolatban. 3 db képet küldött, amin a korábbi kereskedései voltak, és arra kért, hogy mondjam el, hogy szerintem mi jó és mi nem jó, én mit csináltam volna másként. Leírni túl hosszú lett volna, ezért én inkább készítettem róla egy 15 perces videót. Ez a videó eddig rejtett volt, de most nyilvánossá teszem.

Az előadás felvételének megtekintéséhez jelentkezz be! Ha még nincs fiókod, REGISZTRÁLJ!
Rejtett tartalom, amit csak a tagok láthatnak!

Majd hosszú hónapok teltek el. Aztán 2019 június elején ismét írt nekem a Péter egy levelet. Újra küldött néhány képet a mostani kereskedéseiről. Megköszönte a segítségem, és úgy tűnik, hogy meg is fogadta a tanácsaimat. A jelenlegi kereskedései már sokkal szebbek! Sokkal jobb helyeken, sokkal jobb ütemben tud a piacra lépni. Már ügyesebben tudja kiválasztani azokat a lehetőségeket, ahol több esélye van a kezdeti kockázatához képes nagyobb nyereségek elérésére. Ez a feljődés nem az én érdemem, hanem a Péteré! Nekem csak egy kis részem van benne.

Szerintem a kereskedést csak úgy lehet megtanulni, ha az alkalmazott szabályok és módszerek a te személyes tapasztalataidon, meggyőződéseiden alapulnak. Nem elég, ha csak hallod valakitől, hogy ezt így és így kellene csinálnod. Hanem az kell, hogy te magad is felfedezd annak az értelmét, hogy miért érdemesebb a kapott tanács szerint cselekedned. Fel kell fedezned, és meg kell értened a piaci ármozgások alapvető jellemzőit! Milyen helyzetekben van egy kicsivel több előnyöd, hol lehet jobb lehetőséged több nyereség elérésére, mint amennyit kezdetben kockáztatsz. Akkor lássuk Péter új képeit!

Az évek alatt már sok embernél figyeltem meg, hogyan fejlődnek, hogy lesznek egyre ügyesebb kereskedők. Örülök neki, mert a Forex Klubban egyre több, hasonlóan gondolkodó ember van. Akik a kereskedési alapelveikben nagyon hasonló nézeteket vallanak. Nem azért, mert én ezt mondtam nekik! Hanem azért, mert ők maguk is úgy látják, hogy így érdemes csinálni. Ők a saját megfigyeléseik alapján tanultak, én csak némi iránymutatást adtam nekik.

Ha szeretnél velünk megismerkedni, csatlakozz a közösségünkhöz! Látogasd az online előadásainkat, és ne félj kérdezni! Ha segítségre van szükséged, írj nyugodtan egy emailt, amint lesz  időm, válaszolok!

További sok sikert mindenkinek!