TUDJA ÖN HOGYAN ÉRHETŐ EL KORLÁTLAN BEVÉTEL
A NAP BÁRMELY SZAKÁBAN
MÉG
A GAZDASÁGI VÁLSÁG IDEJE ALATT IS?
Ha
a címsort elolvasta, akkor most valószínű
KÉTELKEDIK.
Ha ránk szán pár percet
ígérjük kételye oldódni fog.
Ha pénzt akar keresni, akkor a legcélszerűbb ott keresni, ahol a legtöbb található!
Ez a hely pedig
nem más, mint a TŐZSDE parkettje, amihez napjainkban már bárkinek
lehetősége van kapcsolódni. A tőzsdén belül a FOREX piaca, napi
3000 milliárdos forgalmával számít a legnagyobbnak.
Mit gondol?
Kik keresnek több pénzt a forexen? A brókerek, a kisbefektetők, vagy azok, akik a saját pénzeiket mozgatják, megfelelő szaktudás mellett a világ tőzsdéin?


Ha másra bízzuk a pénzünket, akkor nem csak költségeket fogunk veszteségként elkönyvelni, de teljes mértékben egy olyan cégre, vagy személyre bízzuk rá a döntéshozatalt, aki nem a saját pénzével játszik, és így nem érez megfelelő felelősséget iránta! Az az elképzelés, hogy majd pénzügyi tanácsadóm, brókerem befekteti megtakarításaimat hisz ő „jobban ért hozzá”, mára már nem állja meg a helyét!
A megfelelő tudás megszerzése ma már Magyarországon sem elérhetetlen cél, sőt a pénzügyi intelligencia könnyen megtanulható!!! Talán évekkel ezelőtt, amikor az internet és ezzel együtt az internetes kereskedelem még gyerekcipőben járt, sokkal inkább ki voltunk szolgáltatva azoknak, akik rendelkeztek a megfelelő hozzáférési eszközökkel a nemzetközi piacokhoz. Mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet!

Néhány évvel ezelőtt a FOREX a kereskedelmi és központi bankok részére volt elérhető. Lehet, hogy nem fogja elhinni, de ma már,ön is részese lehet ennek a piacnak saját számítógépe mellől, néhány gomb lenyomásával a billentyűzetén. Lehet, hogy ez Önnek még hihetetlenül hangzik, de ami közben ezeket a sorokat írom, sokan Magyarországon ilyen üzletkötéseket hajtanak végre ezekben a percekben.
„A nemzetközi devizapiac (angolul foreign exchange, ebből származik a Forex, FX elnevezés) a különböző valutákkal való kereskedésnek a legális színtere. A kereskedelmi és jegybankok, spekulánsok, multinacionális vállalatok, kormányok és más pénzügyi piacok és pénzügyi intézmények igényeit kielégítő piacok naponta több mint 3000 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak. A magánszemélyek csak a forgalom elenyésző részét adják, az ő ügyleteiket brókerek és bankok intézik. Sok tekintetben a devizapiacok állnak a legközelebb a tökéletes piac elméletéhez, aminek forrása a hatalmas forgalom, a piac rendkívüli likviditása, a szereplők magas száma, földrajzi szétszórtsága, a kereskedési idő (hétvégék kivételével napi 24 óra), az árfolyamokat befolyásoló tényezők sokfélesége és az alacsony elérhető haszonkulcs. A Forex 46-szor nagyobb az összes tőzsdei piacnál együttvéve és ennek köszönhetően a világ legváltozékonyabb piaca. A múltban a forex kereskedést kizárólag csak a nagy bankközpontokra és intézményi kereskedelemre limitálták. Azonban az elmúlt néhány évben, a technikai újításoknak és az online platformok fejlesztésének köszönhetően ma már a kis összeggel kereskedők is jelentős hasznot termelhetnek a devizakereskedelemmel. A devizákkal való kereskedés esetén a megnyitott pozíció mértékétől függően marginra, más néven biztonsági letétre van szükség. Az alkalmazott tőkeáttételnek (leverage) köszönhetően a befektetőknek a tényleges üzlet teljes volumenének csak töredékét kell rendelkezésre bocsátania. Amennyiben 30:1 arányú tőkeáttételt használunk, úgy egy 5.000,-EUR/USD mértékű letét esetén akár 150.000,- EUR/USD-val is spekulálhatunk. A magas tőkeáttételek azonban komoly kockázatot is jelenthetnek, mivel nem csak a nyereségek, hanem a veszteségek is ezek alapján képződnek. A devizakereskedés nagy előnye, hogy spekulálni az árfolyam mindkét irányba történő elmozdulására lehet akár a nap 24 órájában. Az online kereskedés világában, egyre több brókercég kereskedői felületén megtalálható a Forex kereskedés lehetősége, így mára alapvető tőzsdei ismeretnek számít a devizakereskedelem elsajátítása.”

Nem az a kérdés hogy ez a rendszer működik-e, hanem az, hogy Ön mikor szeretné élvezni ennek az eredményét abban a formában, hogy hónapról hónapra több pénzt ír jóvá a számláján!
Átgondolta már azt, hogy azok az emberek, akik megtaníthatják Önnek a DEVIZA kereskedés legapróbb titkait, hány évet, mennyi fáradtságos munkát fektettek abba, hogy a gyakorlati tudást megszerezzék?
Ha Önnek kellene a nulláról kezdenie - segítség nélkül -, vajon mennyi időre lenne szüksége, hogy könyvekből, vagy az internet segítségével megszerezze a használható, gyakorlati tudást?
Alapvető tény: sokkal gyorsabban és sokkal olcsóbban lehet megszerezni a mindennapi kereskedéshez szükséges szaktudást, ha találunk olyan embereket, akik hajlandóak átadni a sokéves tapasztalatukat!

Fontos megjegyzések:
- A nagy profitokat az önálló tudással és döntéshozatali képességgel rendelkező emberek érik el!
- Rendszeres bevétel megteremtése a FOREXBŐL, tanulás nélkül lehetetlen!
- A legegyszerűbb és leggyorsabb az internetes kereskedelem!
- A megfelelő „partner” megtalálása elengedhetetlen!

A FOREX bevételek megteremtésének folyamata a következő:
- Tanulás (kb. 3-6 hónap)
- Rizikómentes gyakorlás szimulátorokkal, valós idejű adatokkal.
- Élő kereskedés, és az egyéni stratégiák továbbfejlesztése.
Lehet hogy ez első hallásra hihetetlenül egyszerűnek hangzik, de épp az egyszerűsége az egyik oka annak, amiért nem érdemes késlekedni a megtanulásával.
- Tegye fel magának a kérdést, hogy részt vennék-e egy olyan tanfolyamon, amely orvosi, vagy ügyvédi képesítést ad, gyakorlati tudással, és amely mindössze egy év alatt elsajátítható?
- Ön szerint ha lenne ilyen tanfolyam, ami a normál tanulmányi évek töredéke alatt megtanítaná ezeket a kimagasló szakterületeket, ÖN részt venne rajtuk?
- - Kérdezze meg magától kedves…..XY… hogy a gyakorlati tőzsdézéssel kapcsolatos szaktudás, mellyel korlátlan mennyiségű pénzt tud megteremteni az élete hátralévő idejében, megérné-e hogy egy évet fordítson rá az idejéből úgy, hogy emellett nem kell elhanyagolnia a meglévő munkáját?
ITT erről van szó, semmi másról!
- A nagy hatékonysággal működő forex stratégiák, melyeket mások a világ sok országában már leteszteltek, elérhető lesz az Ön számára is!
- Nem kell semmilyen rizikót vállalnia a gyakorlási időszakban, mert virtuális pénzzel teszi ugyanazt, mint amit majd később a saját pénzével fog tenni.
- Akkor vesz és ad el a forexen (a saját íróasztala mellől), amikor Ön jónak ítéli meg, és nem akkor, amikor Önt arra mások rábeszélik.
- Nem fog egyedül maradni miután a képzés véget ért, mert a támogatási rendszer keretein belül szakembereink szinte végig az Ön kezét fogva segítik végig a felmerülő kérdések megválaszolásában.
- Megkapja a hozzáféréseket a legfejlettebb tőzsdei szoftverekhez, és azok használatát részletesen megtanítják Önnek.
- Lehetőséget kap arra, hogy az oktatási program keretein belül számtalan kedvezményt érjen el. arra hogy megtanulja a XXI. század egyik legnagyszerűbb szakmáját!
- Mindezt úgy teheti meg, hogy semmilyen pénzbeli rizikót nem vállal be. Ha menet közben úgy érzi, hogy ez nem Önnek való, vagy nem elégedett a tanfolyam anyagával, a befizetett pénzét visszakapja!
- Mindössze egy számítógépre és internetkapcsolatra lesz szüksége ahhoz, hogy elinduljon ezen az eredményes úton!
- Mindössze az Ön elhatározásán múlik, hogy mit tesz ma azért, hogy Ön a jövőben milyen anyagi lehetőségekkel lesz körülvéve!
Mit kell tennie, ha szeretne részt venni FOREX oktatási programunkon?
A forex-szel kapcsolatos hiedelmeknek és pletykáknak a legtöbb esetben nincs valóságalapjuk!
A legtöbb esetben azokat érik az ilyen jellegű veszteségek, akik:
- nem tudják, hogyan működik a devizapiac.
- nincsenek tisztában a kereskedési lehetőségekkel, termékekkel.
- másokra bízzák a pénzeik kezelését.
- nem tudnak egyszerű stratégiákat sem alkalmazni a kereskedéseik során.
- túlságosan kapzsik, és értelmetlen rizikókat vállalnak be alacsony haszon reményében.
Ha Ön úgy érzi, hogy nem szeretné ezeket a hibákat elkövetni és szeretne sikeres lenni, akkor nem sokat kell gondolkodnia, hanem határozott döntést kell hoznia, akár MOST!
Megértem azt is, ha Ön döntésképtelen. Az viszont tény, hogy a sikeres emberek gyorsan tudnak döntéseket hozni. Lehet, hogy az Ön esetében van valami, ami gátolja abban, hogy megtegye az életében ezt az egyszerű lépést, ami drasztikusan megváltoztathatná az anyagi körülményeit.
Hogy dönteni tudjon:
Mi történik akkor, ha Ön most nem tesz semmit és bezárja ezt az oldalt???

Az égvilágon semmi, legalábbis az Ön életében…
- A holnapi nap is ugyanolyan lesz, mint a tegnapi!
- Ugyanazt a dolgot fogja tenni, ugyanolyan eredményességgel (vagy kevésbé eredményesen), mint eddig.
- Úgy fogja érezni, hogy a világ nem változott meg Ön körül, pedig ez csak önámítás!
- Még a leghalványabb esélyét sem adta meg önmagának, hogy sikereket érjen el a pénzügyi világ egy másik területén.
- Ugyanúgy TV nézéssel fogja eltölteni az estéit, amíg mások az íróasztaluk székében ülve élvezik a tőzsdei kereskedés adta szabadságot és pénzügyi függetlenséget.
- Mindig ott fog motoszkáni a gondolatai között, hogy hibáztam-e vagy sem, hogy elszalasztottam ezt a lehetőséget!
- Talán azzal fogja nyugtatni a lelkiismeretét, hogy most erre nincs időm, de majd egy év múlva foglalkozom a dologgal! De azért kérdezze meg magától, hogy egy évvel ezelőtt, amikor hasonló lehetőségről hallott és ugyanezt mondta magának - most amikor eltelt egy év -, képes arra, hogy meghozza végre a döntést?
- Ma este nem fog nyugodtan aludni az ágyában, mert arra fog gondolni, hogy helyesen cselekszik-e ha kihagyja ezt a lehetőséget.
- Érzi azt, hogy ez nem csak Önnek tudna anyagi biztonságot és függetlenséget adni, hanem akár a gyermekének, a legjobb barátjának, az ismerősének…
Ha ÖN így érez miután elolvasta e néhány sort, akkor ÖN egy felelősségteljes ember, mert nem hagyja közömbösen a fontos információ!

Mit kell tennie, ha szeretne részt venni FOREX oktatási programunkon?
Forex oktatási programunk 2 lépcsőből áll. Első lépésben ALAP FOREX tanfolyamunkon sajátíthatja el a kereskedés elengedhetetlen ismereteit, technikáit. Ezt követően HALADÓ forex tanfolyamunkon kereskedési stratégiákat mutatunk be „ÉLŐ KEREKEDÉS” alkalmával.
FOREX TANFOLYAMAINK AJÁNLATA
- MAGYAR NYELV
- TECHNIKAI ELEMZÉS
- KOCKÁZAT KEZELÉS
- TECHNIKAI ELEMZŐ SOFTWARE TELEPÍTÉS
- ELEMZŐ SOFTWARE HASZNÁLATI ÚTMUTATÁS
- POWER POINT DOKUMENTÁCIÓ
- ONLINE TŐZSDEKLUB
- ÉLŐ KERESKEDÉSI NAPOK
- TRADERTÁBOR
- MOMENTUM TRADE
- SWING TRADE
- DAY TRADE
- BRÓKERSZÁMLANYÍTÁSI SEGÍTSÉG
- ADÓ TÁJÉKOZTATÁS
100%-OS PÉNZVISSZAFIZETÉSI GARANCIA





